Ugrás a tartalomra

Egyetemistáknak mutattuk be a szerkesztőséget

Létrehozva
Nyolc diák kapott ízelítőt a televízió, az online szerkesztés és az újságkészítés izgalmas világáról és a médiacentrum napi szerkesztőségi munkájáról április 19-én a Miskolci Kommunikációs (MIKOM) Nonprofit Kft.-ben.
Kép
Fotók: Mocsári László

Szerkesztőségünkbe látogattak a Miskolci Egyetem kiadói szerkesztő szakirányú képzésében résztvevő hallgatói. A diákokat Borkuti László kísérte el, ezúttal nem, mint önkormányzati képviselő, hanem mint külsős előadó, aki a könyvkiadás, digitális szerkesztés, jogi és gazdasági alapjait oktatja a szakon. A hallgatókat Maros Éva, a MIKOM Kft. ügyvezető igazgatója, és Buzafalvi Győző, a Miskolci Napló felelős szerkesztője  fogadta szerkesztőségünkben.

Kép

A nyolc diák közül többen már rendelkeznek szakirányú szakmai gyakorlattal. Van köztük olyan is, aki már most kiadóvezetőként dolgozik. (M.) Baranyai Anikó azért bővíti tudását, mert fejleszteni, eredményesebbé szeretné tenni a munkatársait. Paszternákné Tóth Júlia rendszeresen zsűriz gyermek és ifjúsági könyveket. Ő irodalmi szerkesztőként szeretne tevékenykedni. Jelenleg nagyapja mesekönyvének szerkesztésén munkálkodik. Az egyetemisták nyitottan, nagy érdeklődéssel hallgatták meg Farkas Ildikó, a Miskolc Televízió felelős-szerkesztője, Kovács Attila, a Miskolci Napló grafikai stúdióvezetőjének, és Tajthy Ákos, a Miskolci Napló és a minap.hu szerkesztő-újságírójának előadását. 

Kép

Maros Éva ügyvezető a Miskolci Kommunikációs (MIKOM) Nonprofit Kft.-t, mint kiadói médiacentrumot mutatta be. Az ügyvezető elmondta, hogy a Miskolci Napló  ingyenes heti kiadvány, egy évben 50 alkalommal jut el a miskolci háztartásokba.  Felhívta arra is a figyelmet, hogy a lap a hozzá kapcsolódó hírportállal „szeriőz” lapként funkcionál, vagyis komoly, társadalmi ügyekkel, várospolitikával, a Miskolcon történt eseményekkel és az embereket érintő témákkal foglalkozik. A legfontosabb elv pedig a hitelesség. Bemutatta az új teremékeket is, tavaly indították útjára a magazin portfóliót szintén ingyenes kiadványként, lerakóhelyes terjesztéssel. Eddig ebből a Miskolc Köszöni és a Minnováció kiadványok jelentek meg. Beszélt továbbá a hazai médiapiac történetéről, a jelenlegi  a változásokról, média irányokról. Az elkészült cikk útját a nyomtatásig Kovács Attila mutatta be. Farkas Ildikó a forgatásokról, a híradó szerkesztéséről, Tajthy Ákos pedig az internetes portál és a nyomtatott kiadvány szerkesztőinek, újságíróinak egy-egy napjáról, munkájáról és felelősségéről beszélt. 

Az egyetemisták mindezek mellett láthatták, miként és hol készül egy stúdióbeszélgetés felvétele, hogy dolgoznak az újságírók, a tördelők, a fotósok és az operatőrök, vagyis bepillantást nyertek abba a sokrétű munkába, melynek végterméke az újság és a televíziós adás.
 

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.