Ugrás a tartalomra

Végzős diák első kötetét mutatta be a Lévay

Létrehozva
Lestár Márk nyolc éve foglalkozik írással, a most megjelent könyvében szereplő műveket a Balaton és Balatonszárszó ihlette, ahol a fiatal tavaly nyáron dolgozott.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Hullámcsend – ez a címe Lestár Márk első könyvének, ami a közelmúltban jelent meg, és csütörtökön délután mutatták be a Lévay József Református Gimnáziumban. A fiatal – aki egyébként az említett intézmény végzős diákja – lapunknak elmondta, gyerekkora óta érdekli az irodalom, több versenyt is nyert korábban, sőt ebben az évben ő írta a forgatókönyvét és ő is rendezte a március 15-ei ünnepséget. Írással nyolc éve foglalkozik.

Kép

A könyvet 2022 nyarán írta Balatonszárszón, ahol ebben az időben nyári munkáját töltötte. Mint fogalmazott, nagyon megihlették a balatoni hullámok, valamint Balatonszárzó „sejtelmes csendje”.

- A kötet nyolc verset, hat egyperces novellát, egy jelenetet és néhány haikut tartalmaz. Én igazából vegyesen alkotok minden téren, tehát a műnemek között szeretek játszani, ha szabad így fogalmaznom. A könyvben olvashatnak a szerelemről, a vágyakozásról, a lemondásról, az elfogadásról, a hullámok között lévő rejtelmekről és a vonatokról amik eljutattnak a "magyar Riviérára"- mondta el Lestár Márk.

Kép

Az eseményre meghívást kapott Révész Péter (Velünk a Város, LMP), a terület önkormányzati képviselője is, aki a minap.hu-nak úgy fogalmazott, természetes volt számára, hogy népszerűsíti a programot, hiszen az irodalmat, a művészetet mindenkinek támogatnia kell, aki megteheti azt.

Kép

- A feltörekvő tehetségek támogatása nagyon fontos, hiszen ezek a fiatalok tovább öregbíthetik Miskolc városának a nevét. Örömmel tettem eleget Márk felkérésének, hogy vigyem hírét az új könyvének és ennek a mai eseménynek – mondta el a politikus.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.