Ugrás a tartalomra

Köszönőlevél Veres Pálnak

Létrehozva
A Nemzetközi Matematikaverseny megszervezéséért és lebonyolításáért kapott köszönetet Miskolc polgármestere.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az Anyaországi Régió levélben mondott köszönetet és fejezte ki elismerését Veres Pálnak a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny múlt heti megrendezéséért, különösképpen azért, hogy Miskolc alig két hónap leforgása alatt megszervezte a versenyt. A megmérettetést április 19-e és 23-a között, idén 29. alkalommal a Földes Ferenc Gimnáziumban tartották meg, amelyen a matematikát magas szinten művelő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, bánsági és délvidéki középiskolás tanulók és tanáraik vettek részt.  

Kép

Mint, ahogy a köszönőlevélben fogalmaznak, a miskolci szervezők felejthetetlen napokkal ajándékozták meg a résztvevőket, és valóban a matematika ünnepévé varázsolták a verseny időszakát, amely alatt a tanulók belekóstolhattak a magyar matematikatanítás sokrétűségébe, megismerhették a határainkon túl matematikát magyarul tanuló kortársaikat, azok tanárait és megismerhették a Miskolci Egyetem kínálatát.

Kiemelték: „Mindannyian megtapasztalhattuk a miskolci vendéglátóink: az egyetem, a Földes Ferenc Gimnázium és nem utolsó sorban Miskolc polgármesterének vendégszeretetét”. 

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.