Ugrás a tartalomra

Elképesztő: mezítláb az autópályán

Létrehozva
A vármegyei autópálya szakaszokon a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának hiánya ugyanolyan veszélyes, mint mezítláb vezetni, figyelmeztet a police.hu.

A tájékoztatás alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az Encsi Autópálya Alosztályának munkatársai a napokban végrehajtott akciójukban, elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrizték az M30-as autópálya arnóti szakaszán.

Húszezer forint helyszínbírságot szabtak ki az egyenruhások azoknak a kamionsofőröknek, akik nem használták a biztonsági övet. Azoknak a vezetőknek is, akik ugyan „bekötötték” azt, de úgymond ráültek és az övet ellenőrzés idejére hátulról előre húzták. Ez veszélyes manőver!, figyelmeztet a rendőrség.

Az autópálya rendőrök miközben a biztonsági öv helyes használatára ösztönözték a járművezetőket, egy másik veszélyforrására is felhívták a figyelmüket. A közlekedési rendőrök erősen nem ajánlják, hogy sofőrök papucsban, vagy mezítláb vezessenek. A biztonság ez esetben sokkal fontosabb, mint a kényelem. A rendőrök a megállított és ez ügyben érintett sofőrök figyelmét arra hívták fel, hogy papucsban, illetve mezítláb kevésbé lehet kontrollálni a pedálokat. Tehát ez is veszélyforrás.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei autópályaszakaszokat a rendőrség folyamatosan ellenőrzi, így a járművezetők számíthatnak a közlekedés biztonságát szolgáló akciókra, emeli ki a közlemény.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női
együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.