Ugrás a tartalomra

Szimulátorral a biztonsági öv használatáért

Létrehozva
Kilencedik alkalommal rendezik meg május 11-én országszerte a Közlekedés Kultúra Napját, amelyre a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy biztonsági öv szimulátorral készül.
Kép
Fotók: Mocsári László

A készülékkel érzékletesen és látványosan lehet bemutatni azt, hogy mi történik akkor, ha egy közlekedési baleset során ütközés történik, s milyen szerepe van a biztonsági övnek a balesetek folytán keletkezett sérülések súlyosságának kimenetelében.

Kép

A szerkezet körülbelül 10 kilométer per óra sebességre gyorsul fel, így jól érzékelhető, hogy milyen erők hatnak a testre az ütközés pillanatában, s mi történne vele, ha nem lenne bekötve a biztonsági öv. „Azok, akik kipróbálják megközelítően sem csapódnak be olyan erővel, mint egy közlekedési balesetnél, hiszen ez egy szimuláció. Itt kisebb a mozgási energia, mint egy valóságos közlekedési balesetnél. Ez csak egy enyhe ütközés, ami azt mutatja meg, mennyire tehetetlen az emberi test, ha a biztonsági öve nincs bekötve, illetve ha az nincs helyesen használva” – nyilatkozta Varga János rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Rendészeti Osztályának vezetője.

Kép

A rendőr alezredes elmondta, hogy hazánkban még mindig nagyon sokan nem használják a biztonsági övet, felmérések szerint a közlekedésben részt vevők csak 85 százaléka köti be magát. Ezt az arányt szeretné a rendőrség 10 százalékkal megemelni többek között ezzel a kampánnyal is, hiszen az öv használatával jelentősen javulhatnának – egy esetleges ütközés esetén – a túlélési esélyek.

Kép

A biztonsági-öv szimulátort Miskolcon a Centrum Áruház előtti téren lehet kipróbálni a város napján 14 órától 18 óráig.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.