Ugrás a tartalomra

A városnak köszönhetően ingyenes MEN-bérlettel kóstolhat bele a hallgatói életbe kétezer középiskolás

Létrehozva
Végzős középiskolásoknak kínál lehetőséget a Miskolci Egyetem és az egyetemi diákélet megismerésére az a fesztiválbérlet, amellyel ingyenesen lehetnek ott a Miskolci Egyetemi Napok mindhárom napján.

Ehhez mindössze egy online „formanyomtatványt” kell kitölteniük a fesztivál internetes oldalán - ad tájékoztatást az önkormányzat.

A most csütörtökön induló Miskolci Egyetemi Napok 1977 óta a legnagyobb hallgatói rendezvény Észak-Magyarországon, amely több mint egy egyszerű fesztivál. A MEN maga a hallgatói élet, a selmeci hagyományok és a jelenkor diákságának találkozása, a Miskolci Egyetem és Miskolc városának közös könnyűzenei, hallgatói rendezvénye.

Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere az ingyenes bérlet kapcsán úgy fogalmazott, hogy a diákélet és a hallgatói közösség az országban talán itt, Miskolcon a legerősebb, ezért is tartotta fontosnak polgármesterként és egykori egyetemi oktatóként, az universitas kuratóriumának tagjaként, hogy a város álljon a kezdeményezés mögé és támogassa azt. Hiszen a cél közös, az hogy minél több miskolci középiskolás ismerje meg az egyetemet, az Egyetemvárost, a hallgatói közösséget, és folytassa tanulmányait is itt, Miskolcon, a Dudujka-völgyben.

Most Miskolc városának köszönhetően 2000 olyan diák ismerkedhet meg az egyetemmel és vehet részt ingyenesen a MEN programjain, aki valamelyik helyi középiskola utolsó két évfolyamán tanul. A létszám korlátozott, nem árt minél hamarabb regisztrálni!

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.