Ugrás a tartalomra

Ismét kinyílnak az MVK kapui a Múzeumok éjszakáján

Létrehozva
A programon az idén 75 éves buszközlekedést is ünnepli majd a miskolci közlekedési cég.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Különleges nyílt napot szervez a Múzeumok éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK), június 24-én, szombaton a Múzeumok éjszakájához kapcsolódva. A népszerű esemény részleteit pénteken délelőtt a cég vezérigazgatója ismertette. Demeter Péter elmondta, a programok délután 3 órakor kezdődnek majd az MVK Szondi György utcai telephelyén, ahová díjtalan lesz a belépés, ezt megelőzően azonban egy busztörténeti felvonulást láthatnak majd az érdeklődők, amely a Városház térről indul majd.

- Ez utóbbinak az az apropója, hogy idén novemberben ünnepeljük azt, hogy hetvenöt éve létezik a menetrendszerinti autóbusz-közlekedés Miskolcon – tette hozzá.

Kép
Demeter Péter. Fotó: Juhász Ákos

A programokról szólva elmondta, a cég telephelyén autóbuszokkal, villamosokkal, veterán járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, koncertekkel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várjuk az érdeklődőket.

Gyerekprogramokban is gazdag lesz a rendezvény, a kicsik kipróbálhatják a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós járműbemutatón vehetnek részt, ugrálhatnak trambulinon, szórakozhatnak mobiljátszóházban és ugrálóvárban, illetve egy igazi különlegesség: a „Hétpecsétes kincskereső” játék is indul. Aki a hét próbát teljesíti, természetesen ajándékot kap.

- A rendezvény keretében az elmúlt évek hagyományainak megfelelően jótékonykodni is lehet: aki érkezéskor macska-és kutyaeledellel, vagy bármilyen, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványnak hasznos felajánlással (például állatfelszerelés, tisztítószer, nem műszálas ruhanemű) érkezik, annak meglepetéssel kedveskedünk – mondta Demeter Péter.  

Kép

Színpadi programok:
16:00-tól fellép a Csiribiri együttes,
17:30-tól a Gézengúzok interaktív gyerekműsora következik,
20:00-tól az Érzés zenekar ad koncertet (bakancsos Edda dalokból) az rendezvényen.
A helyszínen lehet regisztrálni a rendkívül népszerű telephely látogatásra, ahol a miskolci közlekedési vállalat mutatja be mindennapjait, a villamos- és autóbuszjavító csarnok napi munkáját, amelyhez „szakmai idegenvezetés" társul.
Szintén helyszíni regisztrációhoz kötött az MVK Zrt. közlekedéstörténeti múzeumának megtekintése.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.