Ugrás a tartalomra

DK: Miskolcról őszintén - ahol kíváncsiak a véleményedre

Létrehozva
Miskolcról őszintén sorozatot indít a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Olyan személyes találkozási lehetőséget biztosítva a miskolciak számára, ahol elmondhatják a véleményüket Miskolcról, az ország gazdasági, társadalmi helyzetéről, ahol képet kaphatnak a Demokratikus Koalíció törekvéseiről, elképzeléseiről.
Kép
Fotó: DK

Júniusban a találkozási pontokon lehetősége van a miskolciaknak arra is, hogy aláírásukkal tiltakozzanak az „ orbáni infláció „ ellen , hiszen  már szinte minden élelmiszer dupla annyiba kerül, mint egy évvel korábban. Ilyen sehol máshol nem történt az Európai Unióban, nincsen tehát sem háborús infláció, sem szankciós infláció, egyedül "orbáni infláció létezik, és az is csak Magyarországon"- írja közleményében a DK. 

Időpontok, helyszínek :
Június 19-én, hétfőn, a Kuruc utcai Coop előtt 15 órától.    
Június 26-án, hétfőn, az Árpád úti Alfinál, az Ady Művelődési háznál 15 órától.
Június 22-én és június 29-én, két csütörtökön pedig a Villanyrendőrnél, szintén 15 órától.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.