Ugrás a tartalomra

Új vármegyei elnököt választott a Jobbik-Konzervatívok

Létrehozva
A Jobbik-Konzervatívok B-A-Z vármegyei delegáltjai június 9-én tartott tisztújításukon egyhangúlag választották meg Kovács Imre Istvánt B-A-Z vármegye elnökének.

Kovács Imre István 2012 óta tagja a közösségnek, az első perctől szervezői feladatokat látott el mint választókerületi szervező,valamint kampányfőnök. Jelenleg a B-A-Z. Vármegye 2. választókerületi elnöke.

2014 után megyei közgyűlés külsős bizottsági tagja, 2019 után Miskolc Városgazdálkodási- és Üzemeltetési Bizottság tagja. Kovács Imre István célja és a feladataként megjelölte a Jobbik- Konzervatívok erősítését a borsodi településeken, egymásra támaszkodó közösség építését, valamint a térségben élő emberek minél teljesebb érdekképviseletének kiépítését - írja közleményében a párt vármegyei szervezete.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.