Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc - foglalkoztatási paktum, paradigmaváltás, vízilabda világbajnokok

Létrehozva
Hírek egy percben Miskolcról.

Foglalkoztatási paktum

Lezárult a város foglalkoztatási paktum programja. A projekt legfőbb célja az volt, hogy az álláskeresők megfelelő munkát találjanak, a munkaerőhiánnyal küzdő cégek szakképzett embereket tudjanak felvenni. Hét év alatt mintegy 2500 ember talált munkát és mostanra több mint 200 partner kapcsolódott össze, akik a közös munkát a tervek szerint a jövőben is folytatják.

Paradigmaváltás

Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat annak érdekében, hogy a felsőoktatás, a tudomány, és ezáltal az egész magyar társadalom számára hasznos eredmények elérését támogassák. A felek közös pályázatok, együttműködésre épülő kutatási projektek, hazai és nemzetközi konferenciák, továbbképzések szervezésében dolgoznak közösen.

Vízilabda világbajnokok

A hétvége sportjának legnagyobb szenzációját, amiben miskolci főszereplőkért izgulhattunk, az U 20-as vízilabda válogatott szolgáltatta, ugyanis a bukaresti fináléban, Szerbiát fantasztikus játékkal 12-7-re legyőzve, világbajnok lett a magyar vízilabda válogatott. A csapatban ott volt Vismeg Zsombor, aki hat szezonon át szerepelt Miskolcon, az MVLC-ben már a harmadik szezont kezdő Nagy Norbert mellett.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.