Ugrás a tartalomra

Nyugdíjba vonul, mégsem búcsúzik

Létrehozva
Szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték Budai Gábort volt és jelenlegi kollégái szerdán este, amikor kijött a Miskolc Televízió stúdiójából a Híradó adásának végén.
Kép
Fotók:Mocsári László

A miskolci televíziózás ikonikus alakja úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, a televíziózástól azonban nem búcsúzik el örökre. Mint mondja, nem is tudna, hiszen több évtizeden keresztül ez volt az élete. Egy-két hetet pihen, utána folytatja, hiszen érez még magában ehhez erőt és lendületet.

Kép

A tévés szakember kettős ünneplése alkalmából megtelt a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. szerkesztősége régi és új kollégákkal, akik egytől egyig személyesen gratuláltak a jelentős szakmai múlt elismeréseképpen a szerkesztő-műsorvezetőnek, és 65. születésnapja alkalmából.

Kép

Maros Éva, a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezetője is méltatta Budai Gábor kimagasló és tiszteletre méltó teljesítményét, és háláját kifejezve mondott köszönetet kollégánknak több évtizedes munkájáért. „Óriási öröm, hogy ilyen sokan és együtt ünnepelhetünk most. Gábortól nem búcsúzunk, mert ez a csodálatos ember és kiváló szakember velünk marad, és továbbra is segíti majd a munkánkat, s kívánom, hogy tegye ezt még sokáig” – mondta, majd kiemelte: „Budai Gábor a miskolci televíziózás ikonikus alakja volt, van és lesz!” Ezt követően Maros Éva boldog, sikeres és egészséges nyugdíjas éveket kívánt a szerkesztő-műsorvezetőnek. A televíziós szakember meghatottan fejezte ki meglepődését: „Erre nem számítottam! Köszönöm nektek! Le vagyok nyűgözve, hogy ilyen sokan eljöttetek, akikkel barátok is voltunk, és nem egyszer bizony keményen állnunk kellett a sarat, de szerencsére a humorból is bőven kijutott!” – mondta. Végül megerősítette: búcsúzni még ő sem akar.

Kép

Budai Gábor 30 évvel ezelőtt kezdte pályáját a miskolci televíziónál. Az eltelt idő igazolta: jó döntés volt. Munkásságát 2022-ben Szemere Bertalan közéleti díjjal ismerték el Miskolc város napján. A televíziós szakember elárulta, hogy emlékeit egy könyvben szeretné majd megörökíteni. 

Kollégánknak mindannyian szívből gratulálunk példaértékű szakmai életútjához!

Preview Image
Budai Gábor köszöntése - Mocsári László képgalériája

A Miskolc Televízió szerdai Kilátó közéleti magazinjában Spilman Nóra beszélgetett Budai Gáborral. Az adás itt megtekinthető: 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.