Ugrás a tartalomra

Már helyén van az Avasi kilátó megújult csúcsa

Létrehozva
A több száz millió forintos munkák során nemcsak a kilátó tetején található rádiótechnikai oszlop, hanem az egész létesítmény megújul.
Preview Image
Visszakerült a csúcs az Avasi kilátóra - Juhász Ákos képgalériája

Újabb, látványos mozzanatához érkezett az Avas ReStart program, csütörtökön daruval emelték vissza a kilátó csúcsára a rádiótornyot. A több órás munkafolyamat idejére - akárcsak a leemeléskor, áprilisban - a Miskolc Televízió és a helyi rádióállomások adása is szünetelt.

A tizenkét méteres rádiótechnikai oszlopon a felújítás után az antennák mellett a nagy intenzitású légtér akadályfényeket és villámhárítót is elhelyezték. Ennek beemelését és rögzítését végezték el csütörtökön ipari alpinisták segítségével. Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, a munkálatok látványosan haladnak, már az új, a korábbinál lényegesen nagyobb ablaküvegek is a helyükre kerültek.

A több száz millió forintos költségvetésű programban a város szimbólumának számító kilátó rádiótechnikai berendezéseinek cseréje mellett az épületet is megerősítik, egyedi fényvilágítást kap, és korszerűsítik a kávézót is. Az Avas kilátó aljában egy kereskedelmi vendéglátóközpont építéséhez kezdenek és komfortpontokat is kialakítanak majd a területen. A beruházás év végére készül el.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.