Ugrás a tartalomra

Segítség! Élelemre várnak a MÁSA állatai

Létrehozva
Azonnal segítségre van szükségünk – áll a Miskolci Állatsegítő Alapítvány hétfői Facebook-posztjában. A csatolt fotón az egyik mentett kutyusuk és a szinte üres kutyatápos raktár. Az alapítvány pénze ugyanis fogytán, a húsos hűtőjük tönkrement, száraztápjuk utolsó morzsáit osztották ki hétfőn.
Kép
Fotó: Miskolci Állatsegítő Alapítvány (Facebook)

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Facebook-poszt után összefogtak az állatbarátok, érkeztek a felajánlások, van, aki pénzzel, van, aki száraztáppal, élelemmel segítette a MÁSÁ-t. Az alapítvány minden támogatónak hálás, de vallják, állami segítség kellene, mert a hazai állatmenhelyek napi szinten küszködnek pénzügyi gondokkal.

Az infláció, az energiaárak emelkedése, a minimálbér emelése csaknem 30 százalékkal növelték meg az alapítvány költségeit. Arról nem beszélve, hogy a drágulás az orvosi kezeléseket és az állatok gyógyításához használt gyógyszerek árait is érintette, van olyan szer, amely 40 százalékkal drágább, mint tavaly volt.

Hogy gond lesz, a hazai állatmenhelyeket tömörítő egyik szervezet, a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) már tavaly jelezte a szaktárcák felé, és tárgyalások is kezdődtek a minisztériumokkal.

Ahogy a Szövetség, úgy a MÁSA szakemberei is kongatták a vészharangot: segítség nélkül júliusig lesz elegendő a pénzük. Kisfalvi Nyina, az alapítvány elnöke elmondta: takarékoskodnak, de a nem várt kiadások, mint például a hűtő elromlása, szivattyú leállása, tovább nehezíti a munkájukat. Problémájuk nem egyedi, az országban számos állatmenhely küzd ugyanezzel. A szövetségen keresztül javaslatot is tettek a szaktárcáknak: kapjanak állami normatív támogatást az állatmenhelyek is.


- Még kitartunk, az állatok és a munkatársaink miatt – fogalmazott az elnök. – Csak reménykedünk, hogy nem jön közbe váratlan kiadás, nem lesznek nagyobb műtétek, mert akkor az év végéig biztos, nem lesz elegendő a pénzünk. Kisfalvi Nyina a gyors segítséget is megköszönte, hangsúlyozva, olyan állatbarát közösség van Miskolcon, megyénkben, akikre mindig számíthatnak. De sajnos ez ma már nem elég ahhoz, hogy állami segítség nélkül fennmaradjanak.
 

Ez is érdekelhet

lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.
Miskolc TV első adás
Akkor és most: Miskolc TV
Miskolc
A miskolci televíziózás néhány napja újabb mérföldkőhöz érkezett, a műsorszórás átköltözött az online térbe.
Látók és nem látók tandemeztek át Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.