Ugrás a tartalomra

Tizenhét éve alapították a Miskolc Holdingot

Létrehozva
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése először 2005-ben döntött a Miskolc Holding Zrt. létrehozásáról, és akkor azt határozták meg legfontosabb célként, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetése a vállalatcsoport „holding típusú” irányításával valósuljon meg.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az előkészítő munkát követően a testület 2006. július 6-i döntésével létrehozta a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaságot és elfogadta annak létesítő okiratát.  

A Miskolc Holding cégcsoport ma a város egyik legnagyobb szolgáltatója és Miskolc gazdasági életének egyik meghatározó szereplője. Több mint 2500 munkavállalóval rendelkezik. Tagvállalatain keresztül biztosítja többek között a Miskolcon élőknek a víz- és távhőellátást, a helyi tömegközlekedést, a közterületek karbantartását, a zöldfelületek gondozását, a városi temetők, piacok üzemeltetését, valamint a parkolási szolgáltatásokat, de a cégcsoporthoz tartozik az önkormányzati médiaszolgáltató is, a Miskolc Televízióval, a Miskolci Napló hetilappal és a minap.hu weboldallal.

Az Állatkert és Kultúrpark, valamint a miskolci fürdők üzemeltetése is a feladatai közé tartozik, és van olyan cége is - a MIProdukt Kft. - amely a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatja, illetve egy vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaság is színesíti a vállalatcsoport portfólióját. 
A tagvállalatok mellett a Miskolc Holding Zrt-n belül fontos szereplője a helyi gazdasági életnek a gazdaságfejlesztési igazgatóság és az ingatlangazdálkodási igazgatóság is.

A Miskolc Holding Zrt. alapításának 15 éves évfordulója óta, immár két éve színesíti Miskolc belvárosának legnagyobb közparkját, a Népkertet az a fasor, melyet a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával ültettek el - írja a Polgármesteri Hivatal csütörtökön kiadott közleményében.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.