Ugrás a tartalomra

Ukrán gyermekek és édesanyák táborozhatnak Miskolcon, hétfőn érkeznek

Létrehozva
Négyszáz, a háborúban érintett ukrán gyermek azonnali táboroztatásáról döntött a kormány - jelentette be szombaton a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

Menczer Tamás a Facebookon közzétett videóban elmondta: sürgős kérést kaptak Viktor Mikitától, Kárpátalja kormányzójától, aki arról számolt be, hogy a belső menekültek ellátása számukra nagy kihívást jelent, ezért Magyarország segítségét kérte legalább 50, de akár 400 ukrán gyermek sürgős kéthetes táboroztatásában.

"A magyar kormány döntött, teljesítjük az ukrán kérést úgy, ahogyan azt az ukránok szeretnék, tehát fogadjuk mind a 400 gyermeket, ha kell, azonnal kéthetes táboroztatásra" - jelentette ki Menczer Tamás.

Az első csoport - 63 gyermek és 36 édesanya - hétfőn érkezik, őket Miskolcon, a Belügyminisztérium oktatási épületében szállásolják el, a gyermekeknek programokat is szerveznek a tábor idejére - tájékoztatott az államtitkár. A többi csoport augusztus 20-ig megérkezik - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: bár ez egy váratlan, azonnali kérés volt, a kormány "menetrend szerint" is táboroztat évek óta ukrán gyerekeket. Idén nyáron több mint ezer ukrán gyermek táboroztatását finanszírozzuk, végezzük - tette hozzá. Ők nem kárpátaljai magyarok, hanem valamennyien olyan ukrán gyerekek, akiknek a lakóhelye, illetve a szülei érintettek a harcokban - húzta alá.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.