Ugrás a tartalomra

Pályázatot hirdet a Barabits-sétány pavilonjaira a Miskolc Holding

Létrehozva
Helyi és kézműves termékeket árusító üzletet, valamint street food jellegű ételeket, illetve fagylaltot, süteményt, kávét és üdítőt kínáló egységeket lehet kialakítani az új pavilonokban.
Kép
Városvezetők, politikusok is megtekintették a tapolcai beruházást a múlt héten. Háttérben a pavilonok. | Fotó: Juhász Ákos

Három nagyobb és három kisebb méretű pavilont építettek a Barabits-sétányon a Zöld város kialakítása Miskolc-Tapolca akcióterületen című TOP-projekt keretén belül. A nagyobbak közel 15 négyzetméteresek, ezekben vendéglátás funkció, a kisebbekben - amik valamivel több mint 8 négyzetméteresek - egyéb funkciók megvalósítását pályáztatja meg a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága - tájékoztatták lapunkat csütörtökön.

Mint írták, a kis pavilonok esetében kizárólag turisztikai információs pont, helyi- és kézműves termékeket árusító üzlet, valamint ajándékbolt alakítható ki. A nagyobbakba pedig kizárólag street food jellegű ételeket, illetve fagylaltot, süteményt, kávét és üdítőt kínáló, vagy pékséggel foglalkozó vállalkozások jelentkezését várják.

A helyiségeket július 24-én, hétfő délelőtt 10 órakor tekinthetik meg az érdeklődő vállalkozások képviselői, akik pályázataikat feladhatják postán, vagy leadhatják zárt borítékban, a határidő július 28., péntek.

Augusztus 1-jén, kedden délelőtt 10 órakor bontják fel a pályázatokat a Miskolc Holding Zrt. Hunyadi János utca 21. szám alatt található üzleti ingatlanhasznosítási helyiségében.

További részletek a Miskolc Holding honlapján olvashatók.

Egy héttel ezelőtt számolt be lapunk arról, hogy az önkormányzat gyakorlatilag befejezte a miskolctapolcai parkfejlesztést.

A város egyik leglátogatottabb turisztikai övezetének komplex fejlesztését bő egy évvel ezelőtt kezdték, a projekt részeként a Csónakázó-tó és a sétányok, a tapolcai őspark jelentős része, a terület víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-csatornái, illetve elektromos hálózata is megújultak mostanra.

A felesleges iszaptól is megszabadították a tavat, valamint új pavilonokat, utcabútorokat, kandelábereket, napozóteraszokat és konzolos stégeket telepítettek.

A parkfelújítás egy újabb mérföldkő Miskolctapolca életében, és ezt most már az ide érkező turisták és a pihenni vágyó helyiek is megcsodálhatják. A városrész újra valódi csillogó ékköve lehet a miskolci turisztikai életnek.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.