Ugrás a tartalomra

Jobbik: A Fidesz-kormány egyfajta Soros-tervet hajt végre Magyarországon a migránsmunkásokkal

Létrehozva
Az Orbán-kormány azon mesterkedik, hogy a hazánkat elhagyó több százezer magyar fiatal helyébe 500 ezer ázsiai vendégmunkást telepítsen be - hangsúlyozta Ander Balázs Mohácson.
Kép
fotó: Ander Balázs és Schwarcz-Kiefer Patrik sajtótájékoztatója Mohácson - Béli Balázs/Alfahír

A Jobbik-Konzervatívok szerint a Fidesz hosszú évek óta elhanyagolta Baranya vármegye központját, a helyiek nehéz körülmények között élnek, akik tudtak, inkább külföldre mentek ki dolgozni. Schwarcz-Kiefer Patrik szerint a közeljövőben viszont Mohácsot is eláraszthatják a harmadik országbeli migránsmunkások, aminek ékes bizonyítéka, hogy egy 80 férőhelyes munkásszállót akarnak építeni a városba, amiről egyelőre szinte semmit nem lehet tudni. Minderről az Alfahír számolt be.

- A mostani helyzet annak a több évtizedes szentségtelen frigynek és szégyentelen szövetségnek az eredménye, amit a rendszerváltás óta a mindenkori magyar kormányzat megkötött a globális nagytőkével és annak teljes kiszolgálójává vált - indította szerdai sajtótájékoztatóját Ander Balázs. A Jobbik-Konzervatívok alelnöke kifejtette:

Magyarországon egy olyan versenyképességi modellt erőltettek a magyar társadalomra, amelyik gazdasági és társadalmi meddőhányót termel, amelyik tönkreteszi a társadalom szövetrendszerét, és amelyik egyáltalán nem tartja tiszteletben a teremtett környezetet, az ivóvizet, vagy épp a termőföldet.

Ander szerint ezek számos problémát szülnek, jelesül több százezer magyar fiatal hagyta itt hazánkat, és most a fideszes kormányzat azon mesterkedik, hogy helyükre 500 ezer ázsiai migránsmunkást telepítsen Magyarországra.

Schwarcz-Kiefer Patrik, Baranya vármegyei önkormányzati képviselő a sajtótájékoztató helyszínéül választott területről elmondta,

a közeljövőben egy 80 férőhelyes luxus munkásszállót terveznek oda építeni, hogy így támogassák a Fidesz azon tervét, hogy ázsiai migránsmunkások érkezhessenek Mohácsra is.

Mint kifejtette, Baranya vármegye központja és térsége mindig is egy multikulturális környezet volt, az itt élőknek nem furcsa, ha valaki más nyelven beszél.

- Azt viszont senki nem akarja, hogy egyik pillanatról a másikra itt ázsiaiak, Fülöp-szigeteki vendégmunkások jelenjenek meg és ők dolgozzanak a mohácsiak helyett - fogalmazott a politikus.

A teljes cikk ITT érhető el.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.