Ugrás a tartalomra

Ki hinné: az éves paksi termelés tíz százalékát elő lehetne állítani a miskolci háztetőkön!

Létrehozva
Elkészült Miskolc napenergiatérképe, ami egyes lakóházakra, épületekre, tömbökre lebontva megmutatja, hogy éves szinten mekkora mennyiségű villamosenergiát lehetne előállítani, és ezzel mennyit takaríthatnánk meg.
Kép
Fotók: Mocsári László

Debrecen és Zalaegerszeg után elkészült Miskolc napenergiatérképe is - jelentették be szerdán, sajtótájékoztatón a polgármesteri tárgyalóban. Az innováció kapcsán a város vezetője a miskolci lehetőségekről és klímacélokról beszélt.

Veres Pál rámutatott, a klímaváltozás kihívások elé állítja az önkormányzatokat, de egyúttal rá is kényszerít mindenkit arra, hogy alternatív megoldásokat keressen. A napenergia hasznosítása pedig egy jó lehetőség.

Elmondta, a térkép lakóknak, önkormányzatnak, intézménynek, vállalatoknak egyaránt megmutatja, melyek a legalkalmasabb területek napelemek telepítésére.

A polgármester felhívta a figyelmet: Miskolc bekerült azon európai városok közé, amelyek elkötelezték magukat a széndioxid-kibocsátás minimálisra csökkentése mellett. Ezen vállalásukat segítheti a térkép elkészülte.

És a cégek letelepedésénél is. A városvezető elmondta, a tárgyalások során egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: milyen energia-ellátási lehetőségekkel rendelkezik Miskolc? Milyen megújuló energiát tudnak majd felhasználni?

- Fontos, hogy mi ilyenekkel tudjunk szolgálni számukra - húzta alá Veres Pál, aki rámutatott: a geotermikus energia mellett napelemparkkal is rendelkezik a város. Ezen a téren még van fejlődési lehetőség. - Ugyanakkor az energiaválság megmutatta, hogy a drasztikus áremelkedés nehéz helyzetbe hozhat bárkit. Ezért célszerű függetlenedni, alternatív megoldásokat keresni.

Kép

Az országos napenergiatérképet - a Magyar Napelem Napkollektor Szövetséggel együttműködve - az Envirosense Hungary Kft. hozta létre. Tomor Tamás, a debreceni székhelyű adatipari vállalat üzletfejlesztési igazgatója elmondta, a kezdeményezés körülbelül nyolcvan magyar városra terjed majd ki idén.

A térkép "anyaga" egy légi felmérésen alapszik, melynek során pontosan azonosították az épületek tetősíkját, annak méretét, dőlésszögét, kitettségét, irányát, meredekségét, a zavaró műtárgyak jelenlétét. Ez alapján pedig kiszámolták kilowattórában a tetőre érkező napenergia mennyiségét.

A térképen egészen épületekig lehet szűkíteni a fókuszt, majd megjelenik egy adatlap, ami megmutatja, hogy éves szinten mekkora mennyiségű villamosenergiát lehetne előállítani, és ezzel mennyit takaríthatnánk meg. Tomor Tamás felhívta a figyelmet, hogy ezek tájékoztató jellegű adatok.

Kép

Az ingyenes online kalkulátorral az a cél, hogy elősegítsék az energiagazdálkodás tudatosabbá válását, a zöld energiák terjedését. Somogyi Csaba értékesítési menedzser elmondta, elsősorban tájékoztatni szeretnének a lehetséges megtakarítás mértékéről egy-egy ingatlan esetében.

- Azt határoztuk meg, milyen tetőfelületek alkalmasak napelemes rendszerek telepítésére. Korábban azt mondtuk, akkor érdemes napelemes rendszerbe fektetni, ha tíz éven belül megtérül. Most ugyan változni fog az elszámolási rendszer, de a térképen jelzett számok egy jó alapot adhatnak - mondta.

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Kistelepüléseken élő diákok és mentoraik találkoztak az egyetem Tanévnyitó élménynapján
MiskolcOktatás
Először találkozhattak egyetemista mentoraikkal a Miskolc környéki kistelepüléseken élő 7-8. osztályos diákok, a Tanítsunk Magyarországért! program tanévnyitó élménynapján a Miskolci Egyetemen.