Ugrás a tartalomra

Természetbarát technológiával épülnek új avasi sétautak

Létrehozva
Új sétautakat építenek az Avason, a projekt részleteiről sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön Varga Andrea és Szopkó Tibor alpolgármester. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Szopkó Tibor a tájékoztatón elmondta, a városvezetők a tájékoztató előtt egyeztettek a szakemberekkel arról, hogy milyen módon valósuljon meg az újabb avasi fejlesztés. 

- A cél az, hogy körbejárhatóvá váljon az Avas, hiszen egyrészt a Mélyvölgyet szeretnénk összekötni a Perczel Mór utcával, másrészt a Kálvária lépcsőt a történelmi Avassal az első vagy a második sorral - mondta el az alpolgármester. 

Hozzátette, az erdei ösvény építése próba jelleggel már elkezdődött. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft egy rövid szakaszt már elkészített egy fenntartható, zöld technológiával, mulcsból. "

Kép

A városvezetés az utak kijelölésénél kiemelt figyelmet fordított arra is, hogy azokat az útvonalakat fejlessze, amelyeket már kitapostak és használnak a miskolciak - erről már Varga Andrea alpolgármester beszélt. "Az Avast, mint a városközpont egyik nagy zöld területét szerettük volna kezelni, komfortosabbá, bejárhatóbbá tenni, ebből a szempontból volt nagyon fontos számunkra az, hogy átcsoportosítsunk olyan megmaradt forrásokat, melyeket zöld területek rehabilitációjára használhatunk, újszerű technológiákkal, a mai kor kihívásainak megfelelve. Az elmúlt hetekben mindannyian megtapasztalhattuk, hogy a klímaváltozás már nem egy távoli történet, már itt van, zajlik, a következményeit érezzük, tapasztaljuk. Éppen ezért nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a városi területeinken milyen felületeket alakítunk ki. Egy erősen kibetonozott nagy felületen a nyári hőségben kialakulnak úgynevezett hőszigetek. Ez a zöld területeken nem jellemző, sőt ahol kisebb az aszfaltozott, betonozott rész, ott ilyenkor is hűvösebb a környezet. Miskolc, mint klímasemleges város azt vállalta, hogy megpróbál olyan helyzetet kialakítani, hogy város közel klímasemlegessé váljon. Ebben óriási jelentősége van annak, hogyan kezeljük, fejlesztjük zöld területeinket" - mondta el Varga Andrea, aki hozzátette, Nyugat-Európában ez már egy bevett, működő technológia, melyet előszeretettel használnak. 

Kép

Az újabb avasi fejlesztések várhatóan az ősz végére elkészülnek. 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.