Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Akkumulátor fórum, településképi kötelezés, avasi sétautak.

 

Akkumulátor fórum

Óriási felháborodást keltett az akkumulátor újrahasznosító gyár építésének terve Alsózsolcán, a csütörtökre szervezett lakossági fórumon. A tervek szerint évente 10 ezer tonna elektromos akkumulátort fognak itt újrahasznosítani. Ebből azonban a helyiek és környékbeliek nem kérnek, nem akarják, hogy a gyár itt épüljön fel.

Településképi kötelezés

A Hodobay program részeként az önkormányzat bevezeti a településképi kötelezés intézményét, melynek lényege, hogy a hivatal kötelezheti a belvárosi épületek tulajdonosait az ingatlanok rendbetételére. A cél pedig, hogy minden belvárosi ingatlan modern európai nagyvároshoz méltó módon nézzen ki.

Avasi sétautak

Természetközeli fejlesztés, környezetbarát kivitelezés, újabb Avasi beruházás – ezt eredményezi majd az a zöld projekt, amit hamarosan megvalósít az önkormányzat. A sétautak kialakításával az Avas még közelebb fog kerülni az emberekhez, hiszen a két új ösvénynek köszönhetően körbejárható lesz az egész terület.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.