Ugrás a tartalomra

Avasi kilátó: statikai munkákkal és festéssel folytatódik a munka

Létrehozva
Keddtől az Antenna Hungária is adókarbantartásba kezd, melynek részeként karbonszálas rendszerrel erősítik meg a csúcsot és le is festik azt.
Kép

A csúcs megerősítésével és festésével folytatódik az Avasi kilátó felújítása, ezeket a munkákat az épület egészét megújító kivitelező, az Ép-Kar mellett, a kilátón antennákat üzemeltető Antenna Hungária Zrt. végezteti - közölte szerkesztőségünkkel a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Szeptember 5. és 7. között a többi közt a vasbeton csúcs felső, háromméteres csúcsát karbonszálas rendszerrel statikailag megerősítik, a csúcs többi részén is dolgoznak majd, valamint le is festik azt. Az Antenna Hungária pedig klímaberendezéseket helyez át az Avasi kilátón.

 - Ez a háromnapos időszak egybeesik az Antenna Hungária Zrt. helyi, éves adókarbantartásával, így ezeken a napokon 10 és 18 óra között, több, az Avasi kilátóból sugárzott rádió- és televízióadás - többek között a Miskolc Televízió adása - sem lesz fogható - írják. 

Az idén 60 éves tévétornyot a Kilátó ReStart program részeként, az Európai Unió által biztosított forrásnak köszönhetően felújítják és átépítik.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.