Ugrás a tartalomra

Két napon át személyesen is konzultálhatunk a részvételi költségvetésről

Létrehozva
Szerda délután a Villanyrendőr-buszmegálló környékén személyesen kaphattak segítséget a 2023-as miskolci részvételi költségvetés ötletbenyújtásában. A szakemberek tanácsokat adtak arról, milyen a jó ötlet, vagy akár helyben nyújthatnak be elképzeléseket a miskolci polgárok.
Kép
Juhász Ákos fotói

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az részvételi költségvetés ötletbenyújtó fázisa június 1-jén indult el, az állampolgárok azóta a tervezzukmiskolcot.hu oldalon keresztül közel nyolcvan ötletet regisztráltak. Eredetileg augusztus 31-ig várta az elképzeléseket a lebonyolító Miskolc önkormányzata és civil partnere, a Dialóg Egyesület. Az állampolgári visszajelzésekből azonban kitűnt, hogy sokaknak a nyári időszakban nem volt lehetősége benyújtani ötletét – ezért a lebonyolítók úgy döntöttek, egy hónappal meghosszabbítják ezt az időszakot.

Mint ismeretes, Miskolc önkormányzata 2022 után 2023-ban is elkülönít az éves költségvetéséből egy meghatározott összeget – 15.000.000 forintot –, hogy annak felhasználásáról az állampolgárok döntsenek. Ezt a több lépésből álló, összetett folyamatot nevezzük részvételi költségvetésnek.

A korábbi "Nagy részvételi költségvetéses pizzázáshoz" hasonlóan ezúttal is olyan kérdésekre kaphatnak válaszokat az érdeklődő polgárok, hogy mitől lesz jó egy ötlet, mik a szűrési kritériumok vagy hogyan alakul pontosan a részvételi költségvetés folyamata. A beszélgetések mellett a cselekvésre is alkalom nyílik, hiszen a szakemberek számítógépén keresztül akár ott, helyben is lehetséges az ötletbenyújtás – tudtuk meg Kovács Kamillától.

Kép

A polgármesteri hivatal civil részvételi referense szerint a visszajelzések alapján még mindig vannak miskolciak, akik szívesen veszik, ha segítenek nekik az ötletbenyújtás folyamatában. Ezért a szakmai stáb úgy döntött, hogy kitelepülések során ad lehetőséget a személyes konzultációra.

A szerda délutáni alkalmon Varga Andrea felidézte: az ehhez hasonló kitelepülések is azt igazolják, hogy szükség van a személyes beszélgetésekre. – Nagyon sokan érdeklődnek, hogyan zajlik a javaslatok kiválasztása, hogy miként alakul meg a részvételi tanács, s hogy milyen prioritást állítanak föl – fogalmazott az alpolgármester, aki szerint fontos látni azt is, hogy egy-egy ötlet megszületése milyen hivatali és engedélyeztetési folyamatokon megy keresztül.

Kép

Ötletet benyújtani a https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes oldal „Ötletet nyújtok be” fülén keresztül lehetséges, ahol további információkat is találhatnak az érdeklődők a részvételi költségvetés folyamatáról. 

A kitelepülés a Villanyrendőr buszmegállójánál csütörtök délelőtt folytatódik.
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.