Ugrás a tartalomra

Utolsó útjára kísérték a miskolci világjárót

Létrehozva
Nagy Bendegúz Lórándtól szeptember 7-én, csütörtökön délelőtt vettek búcsút a Mindszenti Temető evangélikus ravatalozójában.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ötvenegy éves korában távozott Miskolc megbecsült polgára, Nagy Bendegúz Lóránd, akit tavaly Nívódíjjal tüntetett ki a város. A miskolci világjárónak szenvedélye volt a természet, a civilizációk imádata és felfedezése. Egy sportbaleset következtében 19 évesen lett mozgássérült az erdélyi Erdőszentgyörgyön született kerekesszékes világjáró, aki sorstársainak és az épeknek egyaránt példaértékű életet élt, és megmutatta nincs olyan, hogy lehetetlen.

Kép

Az elmúlt két évtizedben – Ausztráliát kivéve – kerekesszékkel közlekedve bejárta a fél vilá-got, közel száz országban szerzett tapasztalatokat hol négylábú állatok hátán ülve, hol terepjárón közlekedve. Szerettei szerint rengeteget dolgozott, imádott alkotni, kedvelte a fizikai munkát. Utolsó heteiben egyre többet volt rosszul, de azt mondogatta: " amig lehet embernek szeretném érezni magam".

Féltő szeretettel vette körül imádott élettársát, Gizellát, akivel halála előtti hetekben házasságot kívánt kötni. Sajnos a megszervezett szertartásra már nem kerülhetett sor.

Nagy Bendegúz Lórándtól szeptember 7-én, csütörtökön délelőtt vettek búcsút a Mindszenti Temető evangélikus ravatalozójában.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.