Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A legfontosabbakról...

Információk nélkül - Csöbör Katalin is megszólalt az akku-feldolgozó ügyében. Nem vett részt a tárgyalásokon, így semmilyen információja nincs arról, hogy mi történt az Andrada-csoport és az alsózsolcai önkormányzat közötti megbeszéléseken – így nyilatkozott híradónknak Csöbör Katalin. A DK országgyűlési képviselője szerint megdöbbentő, hogy a terület megválasztott országgyűlési képviselője nincs tájékoztatva és tereli a felelősséget a helyi önkormányzatra és az állam illetve a cég közötti kapcsolatokra.

Új, előretöltött steril fecskendők előállítására alkalmas gyártósort avattak pénteken a Sanofi Csanyikvölgyi gyáregységében. A csaknem nyolcmilliárd forintos beruházást az állam 1,2 milliárd forinttal támogatta. A fejlesztéssel másfélszeresére nő az eddigi gyártókapacitás. 

60 éve testvérváros Tampere és Miskolc. Ebből az alkalomból kétnapos látogatásra érkeztek a Finn település képviselői, akik ellátogattak a Miskolci Egyetemre, az idén 200 éves színházhoz, a 30 éves bábszínházba és a Polgármesteri Hivatalba is. 
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.