Ugrás a tartalomra

Még egyszer nyár

Létrehozva
Kedden még akár 33 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, de a meteorológusok szerint szerdán hidegfront érkezik, mögötte visszaesik a hőmérséklet és csapadékra is számítani kell.

Hétfőn derült, kedden kissé fátyolfelhős, száraz időre van kilátás - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Hajnalban foltokban pára vagy sekély köd képződhet. A délies szél hétfőn napközben az Alpokalján, a Kisalföldön és északon, kedden néhol megélénkül.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, míg belvárosokban és vízpartokon enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 29 és 33 fok között várható.

Az előrejelzések szerint hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, a front mögött pedig visszaesik a hőmérséklet és a hétvégén már 30 Celsius-fok alatt alakulnak a délutáni maximumok.

A címet egyébként a Republic slágeréből kölcsönöztük:


 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.