Ugrás a tartalomra

Rendezvény miatt zárnak le egy forgalmas belvárosi parkolót

Létrehozva
A területet az Erzsébet téren megrendezendő Közfoglalkoztatási Kiállítást szervező vármegyei kormányhivatal fogja használni néhány napon át. 

Idén is megrendezi a Közfoglalkoztatási Kiállítást Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal azzal a céllal, hogy a vármegye területén működő közfoglalkoztatók által termelt javak bemutatása és népszerűsítése érdekében. A hetedik alkalommal megszervezett rendezvényen ötven kiállító termékeit lehet majd megtekinteni, részleteket ezen a linken talál.

A miskolci polgármesteri hivatal a népszerű programmal kapcsolatosan az közölte, hogy a rendezvény szervezése miatt szeptember 13. és 16 között a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a kormányhivatal számára biztosítja a Patak utca felől megközelíthető kavicsos parkolót, így azt a fenti időszakban másoknak nem lehet majd használni. 
 

(Címlapképünk a 2019-es kiállításon készült, fotó: MiNap-archív/Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.