Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A város hírei egy percben.

Engedélyre várnak

Ha minden a tervek szerint alakul, még idén meglesz az Avas Szálló építési engedélye. A teljes kiviteli tervek a jövő év első hónapjaiban érkezhetnek meg. Ezután a kivitelezőt nyílt közbeszerzési eljárás során választják ki, és 2024 második felében elkezdődhet a tényleges felújítás. A teljes beruházás 2025 végére, 2026 elejére készülhet el.

Úszó Nemzet Program

Tanuljon meg minden gyermek úszni – mottóval hirdették meg azt, az ország minden területét érintő Úszó Nemzet Programot, amelyhez csatlakozott Miskolc is. A városban 13 óvodából és 12 iskolából, összesen 1025 gyermek vesz részt a programban. További jó hír, hogy kinyit a Diósgyőri Tanuszoda és nemsokára újra három helyszínen tanulhatnak majd úszni a miskolci gyermekek.

Több támogatás civileknek

Októbertől tizennégy milliárd forintos összeggel indul pályázat a civil szervezetek működési költségeinek támogatására. Ez a keret három milliárddal több, mint az előző évben. Erről Szalay-Bobrovniczky Vince, a  Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára beszélt a Vármegyeházán.
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.