Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik: a miskolctapolcai útfejlesztések

Létrehozva
Azt senki nem vitatja, hogy a miskolctapolcai út felújítása szükséges, időszerű volt, a kritikusok szerint azonban nem most kellett volna. Nem most, mármint nem turisztikai szezonban. A szakemberek szerint azonban nem lehet máskor, hiszen az aszfalttelepek nyitvatartásához is igazodni kell. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Mint arról korábban beszámoltunk: több mint 5 kilométernyi útszakasz újul meg Miskolctapolcán, amely a nyáron befejeződött őspark felújításával, a csónakázó tó iszaptalanításával, kerékpárutak építésével együtt a városrész komplex fejlesztését jelenti. A Tapolcára kivezető főút mellett több kisebb utca is új burkolatot kap és a buszmegállók megállóhelyeit is bazalt borításra cserélik, amely által teherbíróbbá válik a burkolat. A felsorolt fejlesztések több milliárd forintnyi összeget tesznek ki, és valljuk be szükségesek voltak, hiszen évtizedek óta méltatlan állapotok fogadják Tapolcán az ott élőket és turistákat egyaránt.

Kép

Vannak persze, akik örülnek ezeknek a beruházásoknak, örülnek, hogy új utak lesznek, örülnek, hogy fejlődik, szépül a városrész. A miskolctapolcai őspark is hamar kedvelté vált, a sétálók örömmel fedezik fel az elrejtett miniszobrokat, a látogatók szívesen csónakáznak, vizibicikliznek a megtisztult tavon.
 
Az útfelújításhoz azonban kell némi türelem, főleg az autósoknak, akiknek emiatt hosszabb idő lehet a városba bejutás, többet kell várakozniuk az autóban. A város türelmet kér tőlük, de van, akinek van belőle, van, akinek már elfogyott. És vannak olyanok, akik azt firtatják, miért nyáron, miért a turistaszezonban kell útfelújítást végezni.

Kép

A válasz egyszerű: mert akkor lehet. Amennyiben szeptemberben kezdődtek volna a munkálatok, november végéig, december elejéig nem tudták volna befejezni a felújítást, az aszfalttelepek viszont ebben az időszakban leállnak. A keverőtelepek többsége ugyanis decembertől nem üzemel, miután a gázszolgáltató november végétől március közepéig nem tudja biztosítani az ellátását.

Tehát a város akárhogy szerette volna elkerülni az útfelújítási munkálatokkal a turisztikai szezont, nem lett volna lehetséges – tudtuk meg a szakemberektől.

Szóval még egy kis türelem, hamarosan a komplex fejlesztés elkészül, és Miskolctapolca teljes pompájában fogadhatja a látogatókat. 

Nézegessen még több fotót az útfelújításról a galériában! Katt a képre!

Preview Image

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.