Ugrás a tartalomra

Rendőrségi épületek újultak meg vármegyeszerte

Létrehozva
Több mint két milliárd forintot fordított a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hét épületének energetikai korszerűsítésére. A projekt zárórendezvényét kedden tartották a Miskolci Rendőrkapitányságon.
Kép
A Miskolci Rendőrkapitányság Fábián kapui épületét is korszerűsítették. | Fotók: Mocsári László

Korszerűsítették a szerencsi és az edelényi rendőrkapitányságot, a Bogácsi Rendőrőrsöt, a sátoraljaújhelyi, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság, továbbá a vármegyei rendőr-főkapitányság Szeles utcai és Zsolcai kapui épületét.

A beruházás az Építési és Közlekedési Minisztérium által vezetett konzorciumi formában valósult meg a fejlesztésben érintett intézmények fenntartójával, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrfőkapitánysággal szoros együttműködésben.

A KEHOP-projekt záróeseményének közleményében azt írták, hogy az épületek összességében ugyan működőképesek voltak, de életkoruknál fogva elavultak, így komoly mértékben felújításra szorultak. Cserélték tehát a nyílászárókat és a fűtésrendszereket, valamint hőszigeteléssel látták le a homlokzatokat.

Kép
Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár

A fejlesztés eredményeként a megújult épületek biztonságosabb, korszerűbb és környezetbarát módon működhetnek tovább - ezt már Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta a keddi sajtótájékoztatón.

Hozzátette: "az általános munkakörülmények színvonalát" szerették volna emelni, hogy "maximálisan" segítsék a kapitányságokon végzett munkát.

- Energetikai szempontból sokkal alacsonyabb üzemelteti költségeket lehet így elérni a mindennapokban, és ahol lehetett, korszerűbb megoldásokkal is éltünk, ami a fenntarthatóságot garantálja - mutatott rá.

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő először méltatta a rendőrök munkáját, majd a projektre rátérve örömtelinek nevezte, hogy a kormány támogatásával megvalósulhattak az energetikai beruházások.

- Időszerű volt a felújítás, a korszerűsítés - mutatott rá a politikus.

Kép

Czinege László vármegyei rendőrfőkapitány képviseletében Korpásné Drotál Tünde rendőr alezredes ismertette részletesen a beruházás-csomagot. Elmondta, még 2016-ban kezdték meg a munkát, a beruházásoknak köszönhetően több mint 1 ezer tonnával tudják csökkenteni szénmonoxid-kibocsátást.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Miskolci Rendőrkapitányság Fábián kapui épületének a felújítása 2020 decemberében kezdődött el. Az épület energetikai korszerűsítése során minden nyílászárót cserélt a kivitelező, valamint szigetelték a kapitányság épületének falait és tetejét is.

Magát az épületet még 1987-ben húzták fel, akkor a kor minden követelményének megfelelt. A felújítás éppen azt a célt szolgálta, hogy ez ismét így legyen, hiszen a Fábián kapui épület mára elavulttá vált, és jelentős hőveszteséggel működött. A korszerűsítés után az épület üzemeltetése ismét költséghatékonyabbá válik.

A projekt a magyar állam támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretén belül 2 milliárd 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást használhatott fel.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.