Ugrás a tartalomra

A szakma szerint a MIHŐ Kft. példa a többi távhőszolgáltatónak

Létrehozva
Városunkban ülésezik a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) összevont Műszaki és Energiagazdálkodási bizottsága, amelynek tagja a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ) is. A kétnapos tanácskozáson a távhőszektor aktuális témáit vitatják meg.
Kép
Fotók: Mocsári László

„A mai megbeszélésünk két bizottságnak az együttes ülése, amelyet negyedévente rendezünk meg. Az ország minden részéből érkeznek távfűtéssel és távhőtermeléssel foglalkozó kollégák. Elsősorban műszaki kérdések kerülnek napirendre és a távfűtés jövője” – ismertette Zanatyné Uitz Zsuzsanna, a MaTáSzSz Elnökség tagja, a Műszaki és Energiagazdálkodási bizottság vezetője, aki főállását tekintve a Kaposvári Távfűtés műszaki vezetője.

Hangsúlyozta, a távfűtésnek van jövője, különösen amióta bekerültek az energiamixbe a megújuló energiaforrások is, mint itt Miskolcon például a geotermikus hőenergia, amelyek alternatívát jelentenek a gáz kiváltásában. 

Kép

„A miskolci egy nagyon jó példa a megújuló energia felhasználására a távfűtésben, egyben a földgáz kiváltására, amely ma országosan is az egyik fő feladat. A távfűtés alkalmas a megújuló energiák, sőt, a hulladékhő hasznosítására is, hőszivattyúkkal ezt a hőt felhasználhatjuk az alacsonyabb hőfokú víz felmelegítésére. Kicsit irigykedve is nézzük a miskolci távhő rendszert, amely egy hatékony távhő. Ez azt jelenti, hogy több mint ötven százalékban megújuló energiát használ, kapcsolt termelés is van, és ez a rendszer tovább fejleszthető. A többi távhőszolgáltatónak is ilyen hatékonnyá kell válnia” – szögezte le a bizottság vezetője. 

Kép

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa kiemelte, nagy megtiszteltetés, hogy a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-t kérték fel a bizottsági ülés megszervezésére, és vendégül láthatják az ország távhővel foglalkozó szakembereit. A miskolci vállalat mindkét bizottságba delegál tagot. Elmondta, a tanácskozás két napos, az első nap programjában az elméleti kérdések megbeszélése dominál. Másnap a résztvevők a MIHŐ biomassza-kazánházával ismerkednek meg. 

Kép

A kommunikációs főmunkatárs szerint kiemelt témaként kerültek napirendre többek között a 2023-24 évi gázbeszerzés tapasztalatai, a hőtermelői energiamix MEKH általi kezelési problémák, a széndioxid (CO2) referenciaár számítás felülvizsgálata, a távhőtermelői biomassza-beszerzés kérdései, valamint az energiahatékonysági irányelv idei módosítása főbb pontjainak áttekintése és a távfűtés várható jövője.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.