Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Ha igazán rövidek akarunk lenni, akkor csak elindítjuk a videót.

Kutatók éjszakája

A Miskolci Egyetem Kutatók éjszakája programjára idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Több mint 130 program, köztük robotok, fizikai kísérletek, interaktív bemutatók sora, gasztroplacc és civil udvar is várta az érdeklődőket.

Őspark - hetente ellenőrzik

Csaknem harmincezer növényt ültettek el az Ősparkban és egy öntözőrendszert is kialakítottak. A terület felújítása nyár végén ért véget. Egy évig azonban a kivitelezőnek kell rendben tartania. Amit az önkormányzat hetente ellenőriz.

30 éves a háziorvosi egyesülés

Idén harminc éves a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés. Az országban is egyedülálló szakmai szervezet napjainkban több, mint 200 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxist segít.
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.