Kihívás. Talán ezzel a szóval lehetne legjobban jellemezni a délnyugat-izlandi Laugavegur-túrát, amely arról nevezetes, hogy ötvenöt kilométeres hosszán igazán változatos, különleges tájak találhatók – ezt a túraútvonalat járta végig idén júliusban a fiatal miskolci építészmérnök, Orliczki Gábor az egyik jó barátjával. A szűk egyhetes kalandot fényképezőgépükkel végig dokumentálták, lélegzetelállító felvételeik közül a Miskolci Naplóban egyet, a minap.hu-n viszont egy egész galériányi képet megmutatunk.
Érdeklődésünkre Gábor mesélt izlandi szerzett élményeiről, arról, mit jelent számára a túrázás és a természet, mint ahogyan arról is, mi motiválta arra, hogy belevágjon a nem mindennapi kalandba.
- Gyermekkorom óta járom a természetet. Az izlandi út gondolata is a Magas-Tátrában, egy ottani túra során jött. Motivált az is, hogy akkoriban éreztem az életemben egyfajta válságot, krízist, amit szerettem volna valami olyan dologgal ellensúlyozni, ami kimozdít a komfortzónámból– kezdi Orliczki Gábor.
Magát a túrát igyekeztek költséghatékonyan megoldani, így maguk szervezték azt meg: ők vették a repülőjegyeket, az izlandi buszjegyeket, sőt a szűk egy heti élelmet is itthon szerezték be és porciózták ki maguknak. Izlandon ugyanis nagyjából háromszorosába kerül minden, mint idehaza, magyarázza. „Mindössze egy húszkilós poggyászba kellett elférjen az élelem, a ruházat, a sátor és a hálózsák is” – részletezi.
A repülőutat követően még egy ötvenkilométeres buszút várt rájuk, amíg elérték első szállásukat egy kempingben, második nap pedig az izlandi felföldön túráztak, ott, ahonnan útnak indult a Laugavegur útvonal. Gábor elmondása szerint az út során az egyik legnagyobb kihívás az időjárás volt még úgy is, hogy a hőmérséklet jócskán felülmúlta azt, amire előzetesen számítottak.
Mint egy másik bolygó
- Napközben a póló is elég volt, éjjel viszont öt fok körüli volt a hőmérséklet, és az állandó szél is megviselt minket még úgy is, hogy a sátor és a hálózsák is védett ellene. A másik dolog, ami nehéz volt, hogy a nap, bár lebukott a horizont alá, éjfélkor is világos volt, itthon azokat a fényviszonyokat hívjuk alkonynak – tette hozzá. A másik nagy nehézséget pedig a már említett húszkilós csomag jelentette.
A táj viszont bőven kárpótolta őket. „Laugavegurnak hívják Reykjavík főutcáját is, ami egy igazi bevásárlóutca. Ebből a szempontból találó a túraútvonal neve, hiszen az ötvenöt kilométeren csodálatos látnivalókat kínál ez az alapvetően lakatlan, mégis egészen különleges vulkanikus táj. Ha röviden kellene jellemezni, azt mondanám: olyan érzés volt itt túrázni, mintha egy másik bolygón járnék. Egyébként éppen emiatt a látvány miatt választottam ezt az utat. Szerettem volna a saját objektívemen át megörökíteni azokat a képeket, amiket különböző weboldalakon, útikönyvekben vagy éppen sorozatokban már láttam” – mondta el Gábor utalva arra: a részben itt forgatott Trónok Harca nagy rajongójaként is ismerős volt néhány bejárt helyszín.
A Laugavegur útvonal alapvetően 2-4 nap alatt teljesíthető. Gáborék átlagban 15 kilométert jártak be naponta, így a négy napba bőven belefértek. „A célállomásunk Landmannalaugar volt, ami annyit jelent magyarul, hogy a nép fürdője. Ez a terület nagyrészt természetes geotermikus hőforrásairól és a környező tájáról ismert. A kezdőnaphoz hasonlóan itt is volt módunk kirándulni, sőt, a természetes fürdőkben még egy kis strandolásra, vagy ha úgy tetszik „paraszt wellnessre” is volt lehetőségünk” – meséli a miskolci fiatal.
Kiszabadulás a szürke hétköznapokból
Gábor elmondása szerint bár a júliusi kaland képei még elevenen élnek benne, az ezt követő kihívás terve már az izlandi út idején megvolt a fejében. Mint mondja, ha minden igaz, jövőre Svédország lesz a cél, ide öccsével együtt mennének, akivel egyébként gyakran túrázik együtt, a hazai Kéktúrát is közösen járták be már csaknem teljesen.
- A Fjällräven Vándortúrát néztük ki magunknak, ami viszonylag nagyobb cupák lesz, hiszen a hossza 110 kilométer, ami éppen a duplája a Laugavegurnak, de a ráfordított idő ugyanúgy öt nap lesz, mint idén. Érzem, hogy ez azért valamiért keményebb lesz, viszont most, hogy ismerem a saját határaimat, kondíciómat, tudom, hogy ez belefér – mondja.
Arra a kérdésre, hogy mint jelent számára a természet, Gábor habozás nélkül vágja rá: kiszabadulást a szürke hétköznapokból. Majd gyorsan hozzáteszi: ezek a hétköznapok azért számára sosem voltak olyan szürkék, lévén, hogy Bükkszentlászlón nőtt fel, ma is ott él.
- Az építésznek egyébként is nagyon szoros összhangban kell lennie a természettel, végtére is oda alkotunk, oda teszünk le produktumot. Hiszem viszont emellett azt is, hogy a természetnél nagyobb építész nem létezik: olyan formákat és alakzatokat egyetlen építész sem képes megtervezni, melyeket kirándulás közben a természetben láthatunk – zárja gondolatait Orliczki Gábor.
