Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc: Csapadékvíz elvezetés, változik a menetrend, kórustalálkozó

Létrehozva
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Csapadékvíz elvezetés Perecesen 
Jól halad a csapadékvíz elvezetési rendszer felújítása Miskolc Pereces városrészében. Bazin Levente önkormányzati képviselő szerint erre azért volt szükség, mert a víz nemcsak az utcákat, de a házakat is elöntötte. A beruházás 550 millió forint, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.
 

Változik a menetrend szombattól
Október 14-től, szombattól változik a miskolci tömegközlekedés. Az új menetrend tervezetet az önkormányzat Közlekedésszervező Osztálya dolgozta ki. A változások között szerepel például, hogy munkanapokon reggel és délután, valamint a délutáni csúcsidőszak végén is sűrítő villamosjáratok indulnak. Visszatérnek a korábbi 30-as buszjáratok és a 29-es busz az Avas kilátótól az Újgyőri főtérig körjáratként közlekedik, fordított irányban pedig 39-es jelzéssel. 
 

Veczán Pál kórustalálkozó
Szerdán zsoltáréneklő versennyel kezdődik a 29. Veczán Pál Egyházi Kórustalálkozó Miskolcon. Öt napon át, öt helyszínen és csaknem hatszáz fellépővel várják az egyházi zenét kedvelő közönséget. A vasárnapi zárónapon a Nyilas Misi Ház megalakulásának 20. évfordulója alkalmából ünnepi Istentiszteleten hirdet igét Balog Zoltán református püspök.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.