Ugrás a tartalomra

Az új menetrendre figyelmeztette az avasiakat Szilágyi Szabolcs

Létrehozva
De az MVK sofőrjeinek helyzetére is kitért a Velünk a Város DK-s önkormányzati képviselője a most szombaton életbe lépő járatsűrítések és -módosítások kapcsán tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Miskolc 6. számú önkormányzati választókerületének képviselője mindezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – az Avas és Miskolc életében is jelentős javulást fog hozni az október 14-én bevezetendő új közösségi közlekedési menetrendSzilágyi Szabolcs külön örömmel fogadta, hogy ismételten jár a 30-as, melyet állítása szerint legalább másfél éve szorgalmazott ő maga is.

A Demokratikus Koalíció helyi politikusa szerda reggel a városrész autóbusz-végállomásán körzetének figyelmét felhívta: a 35-ös busz bizonyos járatai a városközpont érintésével közlekednek majd; míg a korábbi 35É-ssel immár 935-ösként találkozhatunk, melynek legkorábbi járatát az első, Budapestre induló vonathoz igazították.

Kiemelte: szombattól az eddigi 35R 36-os jelzéssel folytatja tovább, egyben indulása is sűrűsödik; a 32-esekkel és a 34-esekkel 9 és 13 között eddig óránként, innentől azonban félóránként találkozhatnak a helyiek; a 29-es és 39-es körjáratok pedig fordított menetiránnyal – immár a Hideg soron keresztül ugyan, de – a szokott módon egészen az Újgyőri főtérig közlekednek.

Kép

A képviselő emlékeztetett, habár a szeptember 28-án tartott városi közgyűlésen a Velünk a Város frakciója egységesen megszavazta a vonalhálózat és a menetrend módosításáról szóló javaslatot, addig a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai nemet mondtak rá.

"A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt" a közlekedési vállalat buszvezetőinek bére reálértéken csökken, a munkaerőhiány pedig jelentős többletterhet ró rájuk Szilágyi Szabolcs szerint – aki kifejtette, pártja elutasít minden olyan esetleges törekvést, mely a magyar sofőrök külföldi munkavállalókkal történő helyettesítését célozná. 

Kép

Mint az az avasi DK-s képviselőtől végezetül elhangzott: az MVK buszvezető-toborzása a jelenlegi bérek mellett kétséges, hogy hozhat-e bármilyen eredményt, éppen ezért kellene "a hatalmas felelősséggel társuló és folyamatos koncentrációt igénylő munkakört anyagilag is megbecsülni".

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.