Ugrás a tartalomra

Lezárult a közösségépítő projekt Görömbölyön

Létrehozva
Két év alatt negyvenhét esemény valósult meg, amelyeken a pöttömöktől a fiatalokon és az időseken át a kertbarátokig mindenkinek kínáltak programokat.
Kép
Fotó: Kézdi Ákos

Sajtótájékoztató keretében ismertette a szeptember végén lezárult „Közösségépítés négy évszakban Görömbölyön” elnevezésű pályázat eredményeit, valamint a településrészen folyamatban lévő fejlesztéseket Borkuti László a választókerület önkormányzati képviselője pénteken. „A most lezárult projekt ötmillió forintból valósult meg. A munka 2021-ben indult, de a közösségi helyszínek egészségügyi és gazdasági okok miatt a járvány alatt zárva tartottak, ezért kétszer is módosult a határidő” – ismertette az önkormányzati képviselő. Kiemelte, a Görömbölyi Kulturális Egyesület vállalása az volt, hogy összesen negyvenhét programelemet valósít meg, továbbá a közösségi élet fejlesztése érdekében eszközbeszerzések történtek, a programok dokumentálása, valamint a rendezvények kommunikációja a pályázat keretében. 

Kép

Az egyes rendezvényeket felsorolva rámutatott, az évszakokhoz igazodva többek között megvalósult három nagyrendezvény: 2022. tavaszán a Görömbölyi Pince Piknik, az év őszén a Görömbölyi Ősz rendezvénysorozat, végül 2023. kora nyári rendezvényeként a Szabadtéri színpad avatása. Továbbá, a közösségépítés során az itt élő gyermekekre fókuszálva négy családi napot is rendeztek, de gondoltak a nyugdíjasokra, a fiatalokra, sőt, a kertbarátokra is, nekik szóló eseményekkel. Borkuti László hangsúlyozta, a programokat a Miskolci Kulturális Központ munkatársainak hathatós segítségével bonyolították le. 

Kép

A tájékoztatón részt vevő Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő kiemelte, meggyőződött arról, hogy ebben a választókerületben és az egész város területén közösséget építenek, amely beleillik a Demokratikus Koalíció „Őszintén Miskolcról” programsorozatába is. Ennek a programsorozatnak az elsődleges célja a körzetek bejárása, amiért ma ő is eljött Görömbölyre. Kettős céljuk van, tájékoztatni a lakosságot arról, hogy a választókerületükben mik történtek az elmúlt időszakban és milyen feladatok állnak előttünk. A másik cél az, hogy a képviselők is megismerjék az emberek igényeit, gondolatait.

Az eseményt követően Borkuti László egy rövid túrára is elvitte a képviselőasszonyt, hogy bemutassa azokat a fejlesztéseket, amelyek az elmúlt hónapokban, különböző pályázati forrásokból elkészültek Görömbölyön, avagy kivitelezésük folyamatban van.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.