Ugrás a tartalomra

Mutatjuk kell-e fizetni a parkolásért a nemzeti ünnepen

Létrehozva
A földfelszíni parkolók ingyenesek lesznek, a mélygarázsokban viszont október 23-án is fizetni kell. 

Díjmentes lesz a parkolás október 23-án Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban – írja közleményében a társaság. 

Hozzáteszik: az Európa téri, a Patak utcai, illetve a Hősök terei mélygarázsokra ez nem vonatkozik, itt az általános rend szerint kell parkolási díjat fizetni ezen a napon is.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.