Ugrás a tartalomra

A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik

Létrehozva
A tizenöt magyar állampolgárral folyamatosan kapcsolatban állnak a Külügyminisztérium munkatársai, naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon.
Kép
Fotó: AFP

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a diplomaták legutóbb szerda kora reggel győződtek meg arról, hogy valamennyien épségben vannak, még a rendkívül nehéz körülmények ellenére is.

"A tel-avivi és kairói nagykövetségeink szorosan együttműködnek, és valamennyi nemzetközi partnerünkkel folyamatos kapcsolatban vagyunk annak érdekében, hogy az állampolgárainknak lehetősége nyíljon biztonságban elhagyni az övezetet. Ennek feltételei azonban jelenleg nem adottak" - fogalmazott a tárcavezető. (MTI)

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.