Ugrás a tartalomra

DK: Ragaszkodik-e Lázár János a Diósgyőri vár lerombolásához?

Létrehozva
Három kérdést tett fel a Demokratikus Koalíció két politikusa az építési és közlekedési miniszternek a Diósgyőri vár kapcsán.

Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció miskolci képviselője Gréczy Zsolt (DK) képviselőtársával együtt, írásban intézte a címben szereplő kérdést Lázár János építési és közlekedési miniszterhez. A beadványukban leírták, négy éve folyik a vár rekonstrukciója, emiatt zárva van, és fél éve az építkezés is áll: miután 11 és fél milliárdot elköltöttek rá, további kétmilliárdra volna szükség a befejezéshez. Ezt a pénzt azonban a kormány nem hajlandó odaadni, hiába van Miskolcnak három kormánypárti országgyűlési képviselője is – fogalmaztak.

Lázár Jánosnak a következő kérdéseket tették fel a képviselők:

  • Mikor nyithatja meg ismét kapuit a Diósgyőri vár a látogatók előtt?
  • Hajlandó-e a költségvetés biztosítani a munkálatok fedezetét?
  • Hajlandóak-e kivételesen meghallgatni a hozzáértők lényegében egybehangzó
  • szakvéleményét, és annak megfelelően módosítani az újjáépítés koncepcióját, vagy ragaszkodnak ahhoz, hogy egyik legértékesebb középkori műemlékünk helyén is saját - nehezen múló, ám kevéssé jó emlékű - kormányzásuk mementóját öntsék betonba?
     

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára válaszában leírta, a korábban felmerült statikai problémáknak a megoldása szükséges és elkerülhetetlen ahhoz, hogy a vár megújítása megvalósítható legyen, továbbá a műemléki szerkezeteket meg tudják őrizni az utókor számára.

Hegedűs Andrea és Gréczy Zsolt parlamenti képviselők úgy értékelik, a kormány továbbra sem tudja, mi lesz a Diósgyőri vár sorsa.

A történet előzménye, hogy a felújítás közben derült ki, a tornyok nem elég erősek, hogy elbírják a ráépítést. A kivitelező, amíg tudta, dolgozott a területen, elvégezte azokat a munkákat, amelyeket a tornyok megerősítése nélkül még lehetett, de nagyjából két éve leállt a munka.

Veres Pál polgármester is folyamatosan foglalkozik a vár körül kialakult patthelyzettel, és a mielőbbi megoldást sürgeti. Először dr. Kiss Jánosnak írt levelet az önkormányzat, aki akkor a vár felújításáért felelős miniszterelnöki biztos volt, erre nem érkezett válasz. Ezután a minisztériumok felé élt jelzéssel a város: Veres Pál levélben és személyesen is egyeztetett a kormányzati szereplőkkel, és több tervező és egy igazságügyi szakértő is alátámasztotta a tényt, hogy baj van a tornyokkal.

Idén júliusban a városvezető arról számolt be, öt szakmai anyag van a város birtokában egy pedig a Pénzügyminisztériumnál. Ezek a feltárt, előre nem látható problémát és annak kezelését támasztják alá.

„A Diósgyőri vár kivitelezése veszélybe kerülhet, de azt nem hagyhatjuk, és nem fogom hagyni, hogy így maradjon. A diósgyőriek vára nem lehet torzó, félkész, befulladt projekt, nem fogadhatja a hozzánk érkező turistákat, és a miskolciak sem ezt érdemlik!” – írta nyáron a témában közösségi oldalán a polgármester.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.