Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Egy percben a város híreivel.

Válsz nélkül

Kivonultak a köznevelési, kulturális, turisztikai, ifjúsági és sport bizottság keddi üléséről a Fidesz-KDNP-s tagok. Válasz helyett így reagáltak Bazin Levente kérdésére. Az önkormányzati képviselő arra volt kíváncsi, hogy míg Debrecennek csaknem 8 milliárd, addig Miskolcnak miért csak 8 millió forint turisztikai támogatás jutott?

Bejárás

A Miskolci Önkormányzati rendészet igazgatójával közösen járta be képviselői körzetét Simon Gábor. Külön figyelmet fordítottak a problémás helyszínekre és megállapították, hogy a csapatjárőrözés, valamint a rendőr-rendész közös járőrszolgálat is beváltotta a hozzáfűzött reményeket, így ezeket a későbbiekben is szorgalmazza a képviselő.

Emlékezés a hősökre

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanhetedik évfordulójára emlékezett hétfőn Miskolc. A város vezetői, a pártok, az intézmények és civil szervezetek városszerte koszorúkat helyeztek el Miskolc emblematikus helyszínein és lerótták tiszteletüket 1956 hősei előtt. A Petőfi téren Veres Pál mondott ünnepi beszédet. Miskolc első embere a közös értékek előtérbe helyezésére, a megbocsátásra és a béke fontosságára hívta fel a figyelmet.
 

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.