Ugrás a tartalomra

Veres Pál: Interspar épül a Bulgárföldön

Létrehozva
A diósgyőri városrész lakóinak mindeddig Miskolc másik végére kellett mennie egy nagyobb bevásárlásért, éppen ezért évtizedes adósságot törleszt most a városvezetés és a Spar Magyarország – jelentette be közösségi oldalán Veres Pál, Miskolc polgármestere.

Jó hír a Diósgyőrieknek! Sikeres tárgyalást folytattam ma a Spar Magyarország képviselőivel, és örömmel jelenthetem, megépül az évek óta várt Interspar áruház Diósgyőrben – áll Veres Pál polgármester a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Mint írja, a területen nyolcezer négyzetméteren indul el a beruházás, háromezer-ötszáz négyzetméteres területen lesz az élelmiszer áruház, ezerötszáz négyzetméteren pedig egyéb boltok, üzletek kapnak helyet.

- Évtizedes adóssága ez a városnak a diósgyőri városrészben élők felé, hiszen az ott lakóknak eddig a város másik végére kellett menniük egy-egy nagyobb bevásárlás miatt. Hamarosan azonban ez helyben is megoldható lesz. A város minden segítséget megad az áruháznak, a mai tárgyaláson erről is biztosítottuk őket – írja a városvezető.

Kép
Ezen a területen épülhet a hipermarket

Ahogyan az ismert, a legutóbbi országgyűlési választás kampányidőszakában a miskolci események középpontjába került a Bulgárföldön elterülő gazos terület. Kiss János, a terület jelenlegi Fideszes országgyűlési képviselője azzal kampányolt, hogy garantálja, hogy bevásárlóközpont épül ezen a helyen. Az elmúlt időszakban az egyik legnagyobb hazai gyorsétterem-lánc épített itt egy egységet, azonban Veres Pál és a Spar Magyarország képviselői sikeres tárgyalásainak végéig a politikus hallgatott az általa garantált fejlesztésről. 

(Címlapképünkön egy Spar aruház, egy a sok hazai közül. Forrás: spar.hu)

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.