Mint ismertetik: Miskolc ikonikus épületét, az idén 60 éves Avasi kilátót sokévnyi méltatlan mellőzöttség után a Kilátó ReStart program részeként, az Európai Unió által biztosított forrásnak köszönhetően a város felújítja. A beruházás – csakúgy, mint maga a kilátó - szimbolikus a város életében, a többi közt azt is jelképezi, hogy összefogással még a legnehezebb időkben is jelentős fejlesztések tudnak megvalósulni.
A projekt több részből áll, a kilátó felújítása mellett, annak környezetét is fejlesztik. Lesznek éttermek, kávézó, ajándékbolt, új parkoló, felújítják a toronyhoz vezető utakat, padokat és lámpákat telepítenek. qAz étterem hamarosan szerkezetkész, a kilátóban a munkák nagyjával végeztek, a kivitelező jelenleg a presszó belső terének kialakításánál és a külső vakolási munkánál tart. Összességében a beruházás bő nyolcvan százalékos készültségben van, és a tervek szerint december elején elkészül – olvasható a közleményben.
A különböző színekkel megvilágított Avasi kilátó - elhelyezkedése és mérete miatt is - már a felújítás előtt is gyakran szolgált különböző figyelemfelhívó akciók és ünnepi események részeként. A mostani fejlesztéssel az épület új világítórendszert kap, így az összetettebb és még látványosabb lesz. Az új világítás mellett a város jelképének számító tévétorony új karácsonyi világítást is fog kapni, és további formák, alakzatok megjelenítésére is alkalmas lesz, például a Kocsonyafesztiválhoz kötődő béka-alakzat – írják.
A miskolciaknak most lehetőségük van ötleteket és javaslatokat megfogalmazni azzal kapcsolatosan, hogy milyen képet vagy alakzatot látnának szívesen a felújított Avasi kilátó világítása által megjelenítve – fogalmaznak.
A javaslatokat november 6-ig várják a marketing@miskolc.hu email címre.
Kilátó ReStart - Milyen formákat öltsön az Avasi kilátó új kivilágítása?
Létrehozva
Ötleteket és javaslatokat vár a miskolciaktól a polgármesteri hivatal azzal kapcsolatban, hogy milyen képet vagy alakzatot látnának szívesen a felújított Avasi kilátó világítása által megjelenítve – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtóosztálya.
Ez is érdekelhet
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.