Ugrás a tartalomra

A jövő közterület-felügyelőit képzik

Létrehozva
Több mint húsz hallgatóval indult közterület-felügyelő képzés a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MIÖR) – jelentette be a rendészet és a Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) csütörtök reggel.
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

A hallgatók egy intenzív képzésben, háromszázhúsz órában sajátíthatják el a szakmát. Az MSZC főigazgatója a képzés megnyitóján úgy fogalmazott: intenzív tanfolyam vár a leendő közterület-felügyelőkre.

Kép

– A tananyag tartalmát és a képzési programot a MIÖR munkatársai és a szakképzési centrum dolgozta ki közösen, két és fél hónap alatt abszolválják az elméleti és gyakorlati tudást, amivel január közepén már le is vizsgázhatnak, ezt követően önkormányzati rendészként helyezkedhetnek el – ismertette a Miskolci Televízió stábjával Molnár Péter.

Kép

A MIÖR szakmai és fejlesztési koordinátora a szabálysértési törvény rendelkezéseiről tartott előadást a leendő közterület-felügyelőknek. Első körben az általános, később pedig a gyakorlati részletekkel ismerkedtek meg a hallgatók.

Kép

Szabó Csaba László szerint már jelenleg is nagyon jól ki tudják egészíteni a rendőrség munkáját, így nagy reményeket fűznek a felkészült szakembergárdát újonnan kiegészítő fiatalokhoz. A szakmai és fejlesztési koordinátor híradónknak hangsúlyozta: nemcsak Miskolcon, hanem országszerte szükség van közterület-felügyelőkre.

A leendő közterület-felügyelők január közepén vizsgáznak majd, ahol elméleti és gyakorlati tudásukról is számot kell adniuk.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.