Ugrás a tartalomra

MVK - áthelyezik az Erzsébet téri megállóhelyet

Létrehozva
A Dayka-átkötés kivitelezése miatt november 7-én kedden, várhatóan 10:00 órától újra változik a forgalmi rend, ez a változás a 21-es és 21G-s buszjáratok útvonalát és egy megállóhelyét érinti.
Kép
Grafika: MVK Zrt.

Keddtől a munkálatok befejezéséig a Berekalja irányába közlekedő 21-es autóbuszok és az Újgyőri főtér végállomás felé közlekedő 21G-s autóbuszok Erzsébet téri megállóhelye ideiglenesen a Dayka Gábor utca új szakaszán kerül kialakításra. A Tiszai pályaudvar, valamint a Szondi György utca végállomás irányába közlekedő 21-es, illetve 21G-s autóbuszok Erzsébet téri megállóhelye pedig visszakerül eredeti helyére - olvasható a Miskolc Városi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MVK) közleményében.

A két viszonylat útvonalváltozása: Berekalja, illetve az Újgyőri főtér irányába, a Kálvin János utca után egyenesen tovább haladnak a járatok a Meggyesalja utcára, innen kanyarodnak a Dayka Gábor utca új szakaszára, majd a Petőfi utcára, ahonnan az útvonaluk változatlan (a Tiszai pályaudvar, illetve a Szondi György utca irányába a Petőfi Sándor utca – Dayka Gábor utca új szakasza – Meggyesalja utca – Kálvin János utca útvonalon közlekednek) - írja az MVK.

A Dayka beruházással összefüggő közlekedési változásokról bővebben beszámoltunk korábban ITT és ITT

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.