Ugrás a tartalomra

Több mint félezer karatéka versenyzett az Egyetemi Körcsarnokban

Létrehozva
Vasárnap az Egyetemi Körcsarnokban rendezték meg az Avas Kupa – 17. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE szervezésében.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Az emlékversenyen több mint ötszázan küzdöttek meg egymással. A megméretése tizennyolc magyar és tizenhárom külföldi egyesület vett részt.

A verseny vasárnap 10 órakor kezdődött és későn este ért véget. Délelőtt a kata, vagyis a formagyakorlatok versenyszámait bonyolították le, délután pedig a kumite, azaz a küzdelem volt terítéken.

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke a Miskolc Televíziónak a miskolci Avas Kupa és a múlt héten Budapesten megrendezett karate világbajnokság jelentőségéről beszélt. – Az Avas kupa az egyik legrégebbi verseny, fontos szegmense a hazai versenynaptárnak. Arról azonban kevesen tudnak, hogy a budapesti Papp László Arénában múlt hetén megrendezett világbajnokság Miskolcon gyökerezett a gyermek ifjúsági karate kupák idején. Ez azt jelenti, hogy mi magyarok, itt Miskolcon már a ’90-es években a legjobbat hoztuk ki a versenyekből, ami most 2023-ban Budapesten is sikerült. Megvalósítottuk az eddigi legjobb karate világbajnokságot, amelyet már mások is elismernek. Összegezve azt is mondhatnám, hogy az előző húsz évben arra emlékezett mindenki, hogy milyen magas színvonalú versenyek voltak itt Miskolcon, az elkövetkezendő 20 évben pedig arra emlékeznek majd, hogy milyen jó volt a budapesti világbajnokság. Ez lesz a következő etalon, és ebben a munkában a budapesti szervezők mellett sok miskolci is részese volt. 

Az eseményen a 2006. szeptember 24-én csupán 36 évesen elhunyt karate mesterről, Csordás Józsefről emlékeznek meg évről évre a szervezők.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.