Ugrás a tartalomra

A zöld minimumért írtak alá

Létrehozva
A Párbeszéd - ZÖLDEK csütörtökön Miskolcra látogató politikusai kiálltak Miskolc és térsége természeti adottságainak megvédése, valamint a Sajó völgyének levegője mellett.
Kép
Fotók: Mocsári László

A környezeti és éghajlati válság évről évre egyre súlyosabban, egyre riasztóbb mértékben befolyásolja mindennapjainkat és életünk alapvető feltételeit. A válság elleni küzdelemben, élő környezetünk megóvásában a települési önkormányzatoknak és a helyi közösségeknek jelentős szerepük és lehetőségeik vannak – véli a Párbeszéd.
 
A párt éppen ezért a 2024-es önkormányzati választásokon induló jelöltek számára is felkínálja „Zöld minimum” elnevezésű programját. Úgy látják, a helyi önkormányzatok saját hatáskörükben és eszközeikkel is rendkívül sokat tehetnek az egészséges környezethez fűződő jogaink védelme érdekében – miközben erősíthetik a társadalmi szolidaritást, a helyi demokráciát és a helyben élők bevonását az őket érintő döntések meghozatalába.
 
E törekvésüknek adtak hangot a Párbeszéd országgyűlési képviselői a Centrum Áruház előtt tartott csütörtök délutáni aláírásgyűjtésükön. Az eseményen Szabó Tímea frakcióvezető és Tordai Bence társelnök hangsúlyozta: széles társadalmi többség várja el, hogy a helyi képviselők elköteleződjenek a környezeti biztonság és egy jó minőségű, fenntartható városi és települési életmód kialakítása mellett.

Kép

Az önkormányzati döntéshozók szerintük sokszor mégis szembemennek ezzel az elvárással. A szűk politikai vagy nagyvállalati érdekek olykor a legalapvetőbb környezeti és társadalmi szempontokat is felülírják – figyelmeztettek.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.