Ugrás a tartalomra

Milliárdokat vett el a kormány Miskolctól

Létrehozva
Hiába készült el időben az önkormányzat az e-jegy bevezetéséhez szükséges közbeszerzésekkel és szerződésekkel, a város nem kapta meg az ehhez szükséges forrásokat.
Kép

Lássuk a tényeket: a Modern Városok Program keretében a miskolci önkormányzat három projekt megvalósítását vállalta 2015-ben. Az Ellipsum Élményfürdő megépítésére közel 13 milliárd forint ment el, a Diósgyőri vár komplex fejlesztésére körülbelül 15 milliárd forint áll rendelkezésre, ez a fejlesztés jelenleg is „folyamatban” van. Valamint volt még az Okos Város-Okos Miskolc projekt, amelyben 7 milliárd forintot használhatott volna fel az önkormányzat, de a Magyar Közlönyben az elmúlt héten megjelent kormányrendelettel ez utóbbi megvalósítását felfüggesztették.

A kormányrendelet pontosan úgy fogalmaz: a háborús helyzetre tekintettel megszűnnek a Modern Városok Program projektjeinek előkészítésére vagy megvalósítására irányuló, hazai forrásból biztosított támogatási jogviszonyok.

De akkor nézzük részleteiben! Az Okos Város-Okos Miskolc projekt 2015-ben indult tizenkét projektelemmel, amelyek között szerepelt az intelligens térfigyelő rendszer kiépítése, ehhez kapcsolódóan az optikai hálózat fejlesztése (ennek kedvezményezettje a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. volt), az e-jegy bevezetése, az intelligens forgalomirányítási rendszer kifejlesztése, valamint a városüzemeltetésben bevezetendő térinformatikai rendszer elindítása is. A projektelemek előkészítésére 7 milliárd forint állt rendelkezésre, de a támogatásból csak 2,7 milliárdot utaltak át az önkormányzatnak 2015-ben. Ebből annyira futotta, hogy előkészítsék a projekteket és fejlesszék a programokat.

A Miniszterelnökség aztán három évvel ezelőtt jelezte az önkormányzatnak: amennyiben a fennmaradó közel 5 milliárd forint támogatást le kívánja hívni az e-jegy és a több mint hatszáz térfigyelő kamera beszerzésére, úgy a feltételes közbeszerzési eljárásokat le kell folytatni, és a vállalkozási szerződéseket meg kell kötni. Ez 2021 végére megtörtént, így a város a Miniszterelnökséghez fordult, hogy a kormányhatározattal megítélt forrásra igényt tartana, hogy a beruházások elindulhassanak. Számos személyes egyeztetés történt ez ügyben, de hiába - válasz és pénz sem érkezett. A miskolci önkormányzat tehát hiába teljesített már 2021-ben minden feltételt – közbeszerzést, szerződéskötést -, mégsem kapta meg a támogatási összeget, amely a kormányhatározat alapján járt Miskolcnak.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.