Ugrás a tartalomra

Gyermekkórussal hangol az adventi időszakra az MVK

Létrehozva
A zenés előadással tarkított villamosutakat érvényes jegyekkel, bérletekkel, külön fizetendő díj nélkül lehet élvezni.

Már az adventi villamos indítása előtt szeretne különleges élményekkel kedveskedni utasainak az MVK és Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának Közlekedésszervező Osztálya. Ezért november 18-án, szombaton, egy diákokból álló kórus gitárzenei kísérettel énekel majd az 1-es villamoson - - írják közleményükben.

A zenészek – akik a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai – a Tiszai pályaudvarról 14:55-kor induló 1V járaton fognak fellépni, a Felső-Majláthig tartó út teljes időtartama alatt.

November 24-én, pénteken pedig egy kisgyermekekből álló kórus, elektromos zongorakísérettel ad majd elő. Ők a Tiszai pályaudvarról a menetrend szerint 10:10-kor induló villamoson lépnek fel, Felső-Majláthig, majd visszaúton is.

A villamosok mindkét esetben normál menetrend és díjszabás mellett közlekednek majd, így a diákok előadása érvényes jegy, bérlet, vagy egyéb utazásra jogosító okmány birtokában hallgatható meg - fogalmaz a közlemény.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.