Ugrás a tartalomra

Ismét miskolci lakásokra lehet pályázni

Létrehozva
Az e-lakáspályázat keretében 20 ingatlan találhat gazdára.

A lakosság körében népszerű online lakáspályázati lehetőség november 20-án hétfőn indul újra, melyen összesen 20 piaci elven bérbe adandó önkormányzati lakást hirdettek meg - írja közleményben az önkormányzat.

Egy-egy pályázati formán belül, legfeljebb 3 lakásra adható be pályázat.
A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. Ugyancsak itt tekinthetők meg a lakásokról feltöltött fényképek, műszaki dokumentációk, továbbá a pályázati feltételeket, fizetendő bérleti díjakat, felújítási költségeket tartalmazó pályázati kiírás.

A kérelemhez előzetesen semmilyen dokumentumot nem kell csatolni, a kérelemben feltüntetett adatokat, nyilatkozatokat alátámasztó iratokat kizárólag a nyertes pályázóknak kell majd benyújtaniuk a szerződéskötést megelőző vizsgálat során -írják.

A kiválasztott lakások személyes megtekintésére - a szerződéskötést megelőzően - kizárólag az első helyre sorolt pályázóknak van lehetősége.

A pályázatok november 20. 8.00 órától december 4. 16.00 óráig nyújthatók be. Elbírálásukra legkésőbb a pályázatok lezárását követő 60 napon belül kerül sor. 

A pályázat benyújtásával kapcsolatban az alábbi telefonszámon, illetve e-mail címen érdeklődhetnek:

70/705-6230; 70/658-3396; 70/430-8681
e-mail cím: lakashasznositas@miskolcholding.hu

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.