Az azóta eltelt időszakban nemcsak megvalósították az előirányzott projektelemeket, de hatékonyan működő programmá is fejlesztették. A Miskolci Városgazda szakértő és konstruktív hozzáállását a múlt héten a Belügyminisztériumban megtartott szakmai fórumon Pintér Sándor belügyminiszter elismerő oklevéllel jutalmazta, melyet Osváth Zoltán Zsolt ügyvezető vehetett át Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkártól. Az oklevelet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. „A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül” kapta.
Az ügyvezető a díjátadó ünnepséggel kapcsolatosan kifejtette: „A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. elsődleges célja Miskolc fejlesztése. Ahhoz viszont, hogy a fejlődés kézzel foghatóvá váljék, értelemszerűen szorgos-dolgos kezekre van szükség. Nagyra becsüljük azt az értékes, egyben értékteremtő munkát, melyet az állományunkban dolgozó közfoglalkoztatottak végeznek nap, mint nap. Büszkék vagyunk, hogy mind a hajléktalan mintaprogramban, mind a közfoglalkoztatási programban eredményesen veszünk részt.”
Március 1-től, egy éven át a társaság a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram forrásából 50 főt foglalkoztat a helyi hajléktalangondozó intézmények közreműködésével. A programban résztvevők a korábbi évekhez hasonlóan tűzifakészítést, az útburkolati jelek festését, valamint a közterületek takarítását végzik. Mindez az országos hajléktalan-Start-mintaprogram részeként valósul meg. A másik nyertes pályázat és a hozzá kapcsolódó, hosszabb időtartamú program révén pedig további 150 fő közfoglalkoztatott dolgozik a Városgazdánál március 1. óta, a városüzemeltetéshez kapcsolódó feladatokat ellátva.
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. éves szinten több száz tartósan munkanélküli ember számára biztosít folyamatos munkalehetőséget. A programhoz sikeresen csatlakozó munkavállalók második lépésként integrálódhatnak a a nyílt munkaerő-piacra is. Ezzel a lehetőséggel a Városgazda is él, hiszen a köztisztasági állományt - az idei évben mintegy harminc embert-, a közfoglalkoztatottak csoportjából pótolja. A programok során a munkavállalókat napi 8 órában foglalkoztatják, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatallal, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatallal kötött hatósági szerződések alapján.
Elismerő oklevél a Városgazdának
Létrehozva
Még tavasszal jelentette be a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft., hogy a Belügyminisztérium két közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos kiírására is sikeresen pályázott.
Ez is érdekelhet
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.