Ugrás a tartalomra

DK-s ámokfutás - az online parkolást sem szavazták meg a közgyűlésben

Létrehozva
Nem szavazták meg a miskolci parkolóbérletek online vásárlását is tartalmazó napirendi pontot a csütörtöki közgyűlésen. A többségi határozathoz egyetlen szavazat hiányzott, a jelenleg a Velünk a Város frakcióban politizáló DK két tagja ennél az előterjesztésnél sem nyomta meg a gombot.

Ezekben a percekben is ülésezik a miskolci közgyűlés, fajsúlyos előterjesztések kerültek terítékre. Az ülésen - úgy tűnik, csak testben jelen lévő - Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselői a legtöbb esetben nem nyomott semmit a szavazópanelen.

Így tettek a 2024-es költségvetési tervezet szavazásánál, itt azonban nélkülük is megvolt a többség, így már januártól többezer miskolci bére emelkedhet, de több jut városüzemeltetésre, közösségi közlekedésre, kultúrára és sportra is.

A "nemszavazásukkal" azonban olyan ügyek elutasításához is asszisztáltak, mint a parkolóbérletek online vásárlási lehetőségének bevezetése.

De előbb nézzük, miről is szólt az előterjesztés! A javaslat a Miskolc területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosításáról szólt. A napirendi pontot ismertető Osváth Zoltán, a Városgazda ügyvezetője elmondta, az előterjesztés egyebek mellett tartalmazza, hogy december 18-ától bevezetné a város az online bérletvásárlást.

- Ez egy igen nagy előrelépés lenne a miskolci parkolási rendszerben, és annak érdekében történne, hogy a város polgárait minél jobban kiszolgáljuk - húzta alá.

A bizottságok támogatták az előterjesztést.

A vitában mindössze egy hozzászólás volt, Simon Gábor (Velünk a Város) azt mondta, a mai kor elvárásainak megfelelő online bérletértékesítés bevezetése egy nagy adósság Miskolcon. Az előnyökről szólva hozzátette, mivel az online rendszer a központi nyilvántartással is össze van kötve, így nem kell az eddig szükséges okmányokat sem bemutatnia a vásárlóknak.

A rendelettervezetet mégis elutasította a közgyűlés: míg a Velünk a Város képviselői igennel szavaztak, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs a DK részéről ellenben nem szavazott, a Fidesz-KDNP képviselői pedig tartózkodtak a szavazásnál.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.